Nehéz lenne szavakba önteni, hogy mibÅ‘l áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idÅ‘s fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyébÅ‘l közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érzÅ‘ élÅ‘lénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sÅ‘t, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élÅ‘lény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsÅ‘séges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idÅ‘s fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidÅ‘sebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertÅ‘zni" tudunk.
Ma Szokolya égerfáit "látogatjuk meg".
A nagyra nÅ‘tt fák a Duna-Ipoly Nemzeti Park erdei iskolájának épülete mögött állnak.
A nagyobbik éger két fÅ‘ ága közül sajnos az egyik letört, gyökérzetét kis patak mossa, örzskerülete pedig majdnem öt méter!
Az égerfa jelentÅ‘sége és különlegessége abban áll, hogy olyan nedves, lápos, mocsaras helyen is képes erdÅ‘t alkotni, ahol csupán kisebb és értéktelenebb fafajok élnek meg.
Érdekesség, hogy kérge intenzív színezÅ‘képessége miatt festékek alapanyaga, barna, fekete, piros, sárga színű pácok készülnek belÅ‘le, régebben bÅ‘rök cserzésére is használták.