Október elseje 1975 óta a zene világnapja, a kezdeményezÅ‘ Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész és karmester volt.
Ennyi a hivatalos definíció.
Mindezen felül és túl sokan és sokszor próbálták szavakba önteni a zene természetfeletti ismérveit, erejét, örömforrás mivoltát.
Hogy újra és újra próbálkoznak ezzel, azt bizonyítja, hogy a zene csodája szavakkal nem kifejezhetÅ‘.
Mert mit is mondjunk róla?
Hogy a zene a rend, a hangok és a csend rendje?
Hangrend, csendrend?
A zene az öröklét, a szférák ígérete?
A zene biztatás?
Remény?
Garancia, a lélek garanciája az anyag felett?
Talán igen, van, akinek így helyes.
A zenét azonban soha sem kell definiálni, aktualizálni, ugyanis a zene mindig aktuális.
Ma különösen az, amikor vad hordák gonosz szándékkal irányított inváziója ront öreg és beteg kontinensünkre, s felmerülhet bennünk a kérdés, hogy megérdemeljük-e sorsunkat?
Megérdemli-e az aberrált, beteg, uniósodott, önzÅ‘, önpusztító, liberált Európa, hogy megmaradjon?
Jelen mivolta miatt talán nem, nem érdemli meg.
De Európa egyben Bachot, Beethovent, Mozartot, Händelt is jelenti, s a csoda sosem pusztulhat el...
Ha másért nem, Bachért kegyelmet érdemel...