A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos pénteki gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
Emlékek
Mikor még kispapok voltunk Esztergomban, mindig nagy élményt jelentett Jó Pásztor vasárnapja, másik nevén Hivatások vasárnapja.
Ilyenkor kirajzottunk a Szemináriumból különböző plébániákra, hogy találkozhassunk a hívekkel és a szentmiséken homíliát mondjunk. A tavasz izgalmas és örömteli
pillanatai voltak ezek.
Hibázni nem nagyon lehetett, mivel az „utánpótlás csapatot” fogadó hívek kedvessége mindent gördülékennyé és széppé varázsolt. Olyan volt, mint a mesében. Ráadásul az az időszak, így visszatekintve mintha, másabb lett volna, mint a mostani. Felhőtlennek, biztatónak, reménytelinek tűnt minden.
Sokszor gondolok azokra az Atyákra is, akiket gyermekkoromban, vagy később, a gimnáziumban ismertem meg. Az Ő életük, életfelfogásuk nagy hatással volt hivatásom alakulására.
Akkor, amikor folyamatos megfigyelés alatt voltak, még akkor is valami felfoghatatlan szabadság-tudat sugárzott Belőlük.
Tudtuk, hogy tiszta, világos és egyszerű hitük, a Mindenható szeretetének elfogadásából származik.
Hosszasan lehetne mesélni azokról az időkről.
A teljesség töredékei, melyekre felnőtt életünket akartuk építeni.
A mai nap, a göcseji dombok között jártunk.
Helyét kerestük egy búcsújáró feszületnek, egy hegyi gazda vezetésével, hogy a régi szokások felelevenítésével, újra összegyűjtsük a híveket fogadalmi ünnepükön. Szívbe markoló, általános, mai jelkép.
A gazda szomorúan mutatta az elhanyagolt szőlőket, pincéket. Nincs, aki gondozná, értékelné ezeket a kincseket, és szívesen létezne abban a csodálatos környezetben.
Felmerült a kérdés, hogy egyáltalán van-e remény a folytatásra, az ősök hagyományának ápolására, vagy a ránk bízott Paradicsom gazda nélkül maradhat, esetleg idegen gazdája lesz?
Hagyjuk, hogy emlékeink és álmaink veszélybe kerüljenek?
Erre hívott meg bennünket a Jóisten?
Megoldás lehet az, ha valakit hatalmas hivatástudata egy harmadrangú skót szállodába vezérel takarítónak???