A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos hétvégi gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
„Álmodtam egy világot magamnak...”
Magyar nyelvünk gyönyörű.
Legszebb formuláink egyike, amikor azt mondjuk, valaki kiönti a szívét, vagy a lelkét valakinek.
A liturgikus évben a keresztény ember nem vasárnapról vasárnapra ugrál, hanem különböző, lelkiekben rendkívül gazdag időszakokat él át.
Ez a mostani időszak feltétlen ilyen.
Pünkösd és Szentháromság vasárnapja, vagy mondhatjuk, a pünkösdi idő.
A Mindenható kiönti szívét, lelkét.
Nekünk.
Vagy legalábbis szeretné.
Nemcsak emberi szavakkal, hanem az új élet, az üdvösség nyelvén elmondani, hogy Ő nem úgy akar létezni, mint a világ ura, mint egy természetfeletti, minden dicsőséget magának fenntartó, fenyegető bálvány.
Nem.
Az evangéliumok mellett nem árt újra nézni a Passiót, Mel Gibson filmjét, de úgy, hogy utána megnézzük a Jézust megformáló Jim Caviezellel készített beszélgetést, tanúságtételt.
Tudom, hogy esetleg ezek után sem lesz könnyebb az élet.
De talán nincs annál fontosabb, hogy igent mondjunk Isten szeretetére, hogy megerősítsük hűségünket, gyarlóságunk ellenére. Lehet, sőt, könnyen meglehet, hogy evilági szempontból semmi nem fog sikerülni ezzel együtt sem.
Ne lepődjünk meg, ha mostanában a Gonosz olyan helyzetbe hoz minket, amelyben pontosan a jó szándékunkat, erőfeszítéseinket, teszi gúny és kritika tárgyává, sokszor úgy, hogy mások előtt semmisít meg minket.
Ez ennek az időszaknak a jellemzője.
Ezek a végidők, persze nem világvége jóslatok szempontjából.
Nap mint nap láthatjuk, társadalmunkban hogyan alakulnak az erőviszonyok. Ne ijedjünk meg - mondom ezt magamnak is -, sokkal nagyobb Szövetségesünk van!
Miért nem tudunk, vagy akarunk egymásnak szövetségesei lenni?
Ki akadályoz meg bennünket, hogy szeretetszövetségben létezzünk? (Nem olyan rég volt, amikor még az óvóhelyen is „ölték” egymást az emberek...)
„Nincs más út, csak az Isten útja...”
De az Ő útja, nem a hatalom, a pénz, a karrier, a háború, a magukat másokon kiélő tehetségtelenek (ld. Peter elv), vagy egyéb Disney-bábok útja, nem azoké, akik Neki is meg akarják mondani, mit tehet (Annuit coeptis).
Csak a liliomok és a madarak, a kék ég, a búzamezők, a szerelmünk érintése, a gyermekünk mosolya, a zene simogatása, a beszélgetéseink, a szőlő és a bor illata, a kövek, a bazsalikom, az olajfa és a tenger fogja elmondani, hogy Benned él a Háromságos, Egy Isten.
Ez nem panteizmus, ezt Ő is így élte át.