A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos hétvégi gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre...
Az Eucharistia túlmutat mindenen. Isten egyszerűsége és végtelensége, tápláló, gondoskodó szeretete.
Az Egyház létezésének és az élet rendjének értelme. Egyszerre személyes és egyetemes.
Mindent meghatározó rendező elv, de nem elmélet, hanem valóságos jelenlét.
Valóban meghatározza mindnyájunk életét az, hogy milyen a kapcsolatunk az Oltáriszentséggel. Az Egyházat az Oltáriszentség tartja egységben. A Szentatyától kezdve, a hívek sokaságán keresztül a legkisebb ministráns gyerekig szinte mindent ez a kapcsolat határoz meg.
Minden attól függ, hogyan tudom szolgálni az Eucharistiát, hogyan tudom ápolni lelkemben a tiszteletét és hogyan tudom tovább adni Krisztus jelenlétének az örömét. Vagyis, próbálom megtalálni a helyem az Egyházban.
Nem árt minden évben, Úrnapjának közeledtével, az alapokhoz visszatérni. Sajnos látnunk kell, hogy rajtunk kívül álló okok miatt is rendkívül pazarlóak lettünk, annak ellenére, hogy többségében egyáltalán nem vagyunk gazdagok.
Ez a tékozlás hatással van lelkiségünkre.
Égve maradnak a lámpák, folyik a víz, kenyeret és ételt találunk a szemét között, meghibásodott eszközeinket kidobjuk és újat veszünk helyettük.
Nincs megállás.
Pedig, aki még nem volt soha éhes, nem tudja mit jelent egy falat kenyér, aki még nem volt soha igazán szomjas, nem tudja mit jelent egy pohár víz.
Érdekes és félelmetes, hogy ugyanakkor ez a telítettség rettenetesen tompítja a lelki éhséget és szomjúságot. És itt most az Örök Élet Kenyere van a középpontban.
Úgy is visszatérhetünk az alapokhoz, hogy felidézzük elsőáldozásunkat, az első kegyelmek időszakát.
Újra átélni azt a tiszta pillanatot. Bár sokan ezt sajátos stílusban teszik. Ha közösségi eseményeken veszek részt, menetrendszerűen felbukkan egy-egy ember, aki némi bátorító elfogyasztása után elmondja, hogy ő is volt ministráns, ő is volt elsőáldozó, ráadásul még emlékszik a latin miseszövegekre is, de már régóta nem jár misére, nem foglalkozik az egyházzal.
Sokat gondolkodtam ezen.
Felnőtt korban szégyellni való, nevetséges és gyerekes, ha valaki rendszeres áldozó, vallását gyakorló ember?
Nagy volt a mi megváltásunk ára!
Majd, amikor odaállunk Krisztus elé, akkor mi lesz szégyellni való, nevetséges és gyerekes?
Muszáj tehát megtalálni azt a pontot, ahol eltávolodtunk a kegyelemtől és mindent megtenni a visszatérésért.
Pünkösd és Szentháromság vasárnapja után, ennek a kegyelmi időszaknak, csodálatos összefoglalása az Oltáriszentség ünnepe.
Kérjük a Mindenható segítségét, hogy aki még keres, az találjon, aki már megtalálta, erősödjön meg az Élet Szentségében!