A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
Böjtben különösen nem.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos pénteki gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
Isten minden
A lelki életben járatlan ember könnyen azt hiheti, hogy a nagyböjt a lemondásnak és az eseménytelenségnek az ideje.
Ennek pontosan az ellenkezője igaz. Az egyházi év lelki és gyakorlati értelemben vett legintenzívebb szakasza a szent negyven nap.
E napok a húsvéti készület magasságai és mélységei.
Jogosan kérdezhetjük tehát, miért ment Jézus, vagy később az Őt elkötelezetten követő remete atyák a pusztába, a sivatagba?
Talán azért, hogy a lemondásukban még ráadásul egyedül is legyenek?
Gondolhatnánk, aki ilyesmit tesz, annak a gondolkodásával valami baj van. A normális ember egyáltalán nem akar egyedül lenni, vagy éhezni, ez ellenkezik emberi természetünkkel.
Aki nem mozog otthonosan az imádság világában, az nem tudja értelmezni a pusztába vonulás gondolatát. Aki még életében egyszer sem adott időt és lehetőséget az Istennek, hogy szóljon hozzá, megérintse őt, lehet akár a legcsodálatosabb hitszónok is, nem fog másról beszélni, csak az önsanyargató böjtről, rosszul értelmezett, erőltetett ima-módszerekről, mesterkélt, képmutató vallásoskodásról.
Pedig most kell az Együttlét mindent felülmúló csodáját meghirdetni.
Feleleveníteni a magyar szakrális hagyomány nagyböjti szokásait, amely a megtisztulás erejében, Teremtőnk közelségébe helyez és a Szent Három Nap ünneplésében felragyogó keresztség-misztériumra irányítja figyelmünket.
Jézus pusztai tartózkodása világossá teszi küldetésének alapállását is. Az Atya személye minden, mindenben. Szentlelke által elvezet bennünket Isten gazdagságához, melynél nagyobb érték nem létezik.
Nem azért kísérti a Sátán Jézust, mert egyedül van és böjtöl, hanem azért, mert mindent félretesz, hogy csak az Atyával legyen, Vele beszél, és Teljessége körül öleli Őt. Meghatározó pillanat ez működésének kezdetén.
Aki nem imádkozik, és nem keresi a kapcsolatot Istennel, azt az embert a Sátán is békén hagyja, hiszen élete a tökéletes lelki pusztaságba, a semmibe, az ürességbe, az Isten nélküli összetörtségbe tart.
Aki lát, látja azt is, hogy a Sátán minden nap, reggeltől estig ordítva reklámozza és teszi megvásárolhatóvá a szabadságtudat álruhájába bújtatott, tökéletes lelki kiégés módszereit.
Zajlik a végidők háborúja, a világosság és a sötétség erői összecsapnak. A Gonosz minden eszközével meg akarja akadályozni, hogy Istené legyünk, elrabolja tőlünk még az időt is.
Sajnos ebben nagyon sokszor partnerei vagyunk, hiszen egyedüllétünket sem Istennel osztjuk meg, hanem figyelmünk elterelésével próbáljuk ártalmatlanítani.
Mindig szól valami, mindig tenni kell valamit, mindig menni kell valahova, mindig kell…
A szent negyven nap komoly kihívás, bőségesen kínálja a lehetőségeket és a feladatokat is.
Nem hátrálhatunk meg, hiszen nem vagyunk magunkra hagyva. Érvényes, amit útravalóként, egyik kollégám írt újév környékén:
B. Ú. É. K. ! azaz, Bízd Újra Életedet Krisztusra!