A végzős középiskolások ballagásukat megelőzően régi hagyományt tartanak életben tanáraik otthona előtti szerenádjaikkal. A mai szerenádok azért mégis mások...
LENTO CANTABILE...
Majdnem telihold…
Elnyújtott üvöltés, hátborzongató sakálkórus.
Esetleg prérifarkasok.
De a város közepén?
Nem, akkor nem…
Aztán pár obszcén káromkodás, nemi szervek, felmenők, némi félresiklott dogmatika. Mindez emberi lényekre vall, különösen mostanában.
Üvegcsörömpölés, rohanó léptek, sikolyok, vad, sátáni röhögés.
Polgárháború…
Most, 2014-ben???
Tán tüntetés, szurkolók összecsapása? Hiszen nem volt meccs…
Akkor lomtalanítás, vad, villogó szemű kreol arcok, mohó termeszek, lepukkant Ladák, megélhetési tatárdúlás?
Nem, idén ez máshogy van, bejelentés, miegyéb, ráadásul hol vannak a lomok?
Aztán hamis gitárhang, néhány egyidejűleg üvöltött diáknóta – közben: buziszombathely, ritmikusan – s ekkor leesik végre!
Istenem, szerenádozók….
Tavasz, virágillat, nosztalgia, emlékszel még mama?
A redőnyt azért lehúzzuk, biztos, ami biztos…
Gyermekeink, ifjúságunk, latinos műveltségű diákjaink szerenádoznak szeretve tisztelt tanáraiknak.
Hát igen, itt a ballagás, közeleg a május.
A minap polgáravatás volt…