Főoldal Kapcsolat Töredék
Töredék Közéleti Kulturális Magazin és Szelektív Hírportál
HÍREKÚTRAVALÓKALENDÁRIUMTERMÉSZETPUBLICISZTIKARIPORTZALALABDALÉLEKSIMOGATÓEGÉSZSÉGOTTHONGALÉRIA

MINDENT VISSZA?

KÉTSZER EMELKEDIK AZ ÜZEMANYAGÁR A HÉTEN

2015-02-04 20:37 | utoljára módosítva: 2015-02-04 20:38 | Szerző: -najó-MINDENT VISSZA?

A mai, kisebb mértékű áremelés után - bruttó 2-2 forinttal drágult mindkét üzemanyagfajta - pénteken jelentősebben emel a MOL, hét forinttal kerül ugyanis többe majd a benzin és hattal a gázolaj literje.

Úgy tűnik, vége a nagy össznépi tankolások időszakának, s a tartósan olcsó üzemanyagra hivatkozva a másnapos kiflicsücsök árának másfél százalékos csökkentését sem követelheti óriásplakátokon a rezsicsökkentő kormány, hiszen immár minden kétséget kizáróan megfordult az eddigi trend, s egy hét alatt viszonylag jelentős, 8-9 forintos áremelést hajt végre idehaza a MOL.
Az üzemanyag persze még így is jóval olcsóbb, mint mondjuk fél éve, kiváltképp, ha nem a magyar bérszínvonalhoz viszonyítjuk a brutális sarcokkal terhelt benzinárat, ami a hazai átlagfizetésből élőknek még így is drága.
A jelenlegi szinttel persze ezzel együtt is kiegyeznénk, félő azonban, hogy a mai árak hamarosan nosztalgikus emlékké válnak csupán.
A tankolás helyét továbbra is érdemes jól kiválasztani, hiszen a mohóbb forgalmazók 30-40 forinttal is többet kérhetnek literenként, mint visszafogottabb társaik.
Péntektől egyébként a 95-ös benzin átlagosan 335, a gázolaj 353 forintba kerül majd literenként.

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Legyél Te az első!

Szólj hozzá!

Név:*
E-mail:*
Szeretnék értesítést kapni új komment esetén

Hozzászólás:*


Biztonsági kód:*



* Minden mező kitöltése kötelező. Az e-mail címet csak értesítésre használjuk új komment esetén, ha igényled; az sehol nem jelenik meg az oldalon belül.

Legolvasottabb

Labda

SZÁNALMAS...

2014-04-05 21:42ZTE FC - TATABÁNYA 2:2
Otthon

MEGVÁLTÓ SZÜLETETT NÉKÜNK!

2014-12-24 23:33KISS DOMONKOS OSB ATYA KARÁCSONYI GONDOLATAI
Természet

FAMATUZSÁLEMEK

2016-06-25 18:50A KIRÁLYVÖLGYI ÖREG GESZTENYE
Publicisztika

RÉSZVÉT, S MÉG VALAMI

2015-03-25 11:40DEMAGÓG GONDOLATOK LÉGIKATASZTRÓFA UTÁN...
Publicisztika

DIZÁJN...

2014-01-20 10:46A POLITIKA DISZKRÉT BÁJA

Friss

Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-07-24 18:58KAPITÁNYOK, ELNÖKÖK, CSAPATOK
Útravaló

ÚTRAVALÓ

2016-07-24 18:53A GONDOLAT TEREMTŐ EREJÉRŐL...
Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-07-14 18:29A RENDSZERVÁLTÁST KÖVETŐ ÉVEK
Útravaló

ÚTRAVALÓ

2016-07-14 18:18ARRÓL, HOGY SZABADOK VAGYUNK
Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-06-29 13:26MEXIKÓ - 1986