„Az idő az Isten türelme”
Vajon mennyivel lennék bátrabb, ha tudnám, hogy már csak X napom van hátra e földi játékidőből…?
Számítana még, mit gondolnak rólam mások,
vagy már csak az volna lényeges,
hogy el tudok-e számolni az eltelt idővel; kihoztam-e belőle a maximumot…?
Élveztem a játékot a végső sípszóig vagy csak végigrohantam az ÉLETen anélkül, hogy felnéztem volna szaladás közben…?
Netán a kispadról sóvárogva figyeltem mások önfeledt játékát…?
Vajon ha lélekszakadva futottam, tovább értem azoknál, akik útközben meg-megálltak nézelődni…?
Netán ők még jutalomidőt is kaptak…?
Egyáltalán a cél a fontos, vagy az út, a játék maga…?
Megtörténhet, hogy többet, nagyobbat teremt az öröm, mint a fejvesztett verseny…?
Mit adhatna nekem és másoknak, ha mától úgy játszanám tovább az ÉLET nevű játékot,
hogy minden „majd ha” címkét MOSTra cserélnék,
és annyiszor fejezném ki a szeretetem, ahányszor csak lehetséges…?