„Á mindegy, mert mind egy!”
(Soma Mamagésa)
Bámulatosan kifejező nyelv a magyar!
Akit ellenségemnek gondolok, az valójában az ellentétes felem a nagy EGÉSZben.
A sportban járatosak tudják, hogy a versenyzők tanulmányozzák, elemzik az ellenfél játékát, viselkedését. A keleti küzdősportokban még azt is mondják, hogy akkor lehet jól hárítani a támadást, ha tudom, érzem, mit készül tenni a támadó.
Ilyenkor eggyé válok vele, beleélem magam a helyzetébe.
Ő az, aki tükröt tart nekem.
Rávilágít a hiányosságaimra, hiszen azon a ponton tud betörni hozzám, ahol gyenge vagyok.
Ha jobban meggondolom, akár még hálás is lehetnék neki ezért…
A hétköznapi életben az ellenfelek általában szakmai, magánéleti riválisok vagy egyszerűen idegesítő emberek, akiknek a puszta létezésétől falra tudnék mászni.
Ítélkezés helyett végiggondoltam-e valaha mi idegesít benne?
Meg tudom-e egyáltalán fogalmazni?
Vagyok-e elég őszinte és bátor ahhoz, hogy felismerjem benne sajá tükörképemet?
Mi lenne, ha megtalálnám hogyan van jelen bennem ugyanaz a bosszantó tulajdonság?
Például irritál, hogy Pista mindig a társaság középpontjában akar lenni a baráti összejöveteleken.
Vajon én melyik életterületemen vágyok fókuszba kerülni…?
Szakmailag?
Esetleg a családban?
Amint megértettem a tükör tanítását, Pista már nem fog többé idegesíteni, pedig változatlanul viselkedik, az is lehet,
hogy idővel valahogy eltűnik az életemből (pl. elköltözik).
Az általa bemutatott leckét ugyanis már tudom.
Erre a tanításra nincs tovább szükségem...