Susogó szellÅ‘
suhan a lombon
szótlanul.
Barkát bont a fűz,
hajlong a nádszál,
tavaszt vár.
Hűséges remény
fáradhatatlan
útitárs,
zöld tollú madár,
amit a lélek
kibocsát.
Örökzöld kertem
mélyében szunnyad:
néma vágy;
vibráló fényben,
sűrű sötétben
megtalál.
CsöndbÅ‘l született
bolyongó remény –
maradj még!
Ha szólít az Ég,
Isten tenyerén
kizöldül.
Szárnyra kelt lélek
égi fényeken
nemesül.
Zene: G.F. Handel
Szöveg:D. Bencze Erzsébet
Kép: Delacasse Bencze Erzsébet