Ma százötven éve, 1866. május 17-én született az alsó-normandiai Honfleur városkában a különc francia zeneszerző és zongorista Erik Satie.
Ma harminc éve, 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor robbant fel az akkori Szovjetunióban a csernobili atomerőmű, máig ezt az esetet tartják a világ egyik legsúlyosabb atomkatasztrófájának.
Az ortodox naptár szerint aznap nagyszombat volt.
Maga az erőmű tulajdonképpen nem a tőle 18 km-re fekvő Csernobil városához, hanem a közvetlen közelében, a mintegy 3 km-nyire található Pripjatyhoz fekszik legközelebb.
Zengtük a dalt üde, mámoros ajkkal, érctorkok harsogva zúgták a széllel, ránk ragyogott újra a fényteli nap, különösen április negyedikén...
Ma hetvenegy éve, 1945. április 4-én fonta ránk ölelelő karjait az akkori Nagy Testvér, a nagy Szovjetunió, s virágzásnak indult a megbonthatatlan szovjet - magyar barátság...
Hetvenegy éve, 1945. február 13-án kezdődött a drezdai bombázás néven elhíresült kegyetlen tömegmészárlás, melynek során angol és amerikai bombázók tervszerűen, kifejezetten a védtelen polgári lakosság tömeges lemészárlásának szándékával porig bombázták a légvédelem és mindenféle hadi potenciál nélküli szász nagyvárost, Drezdát. A több napon át tartó iszonyat tízezrek, más becslédek szerint százezrek, nők, öregek, gyermekek állati brutalitással megvalósított kiirtását, a menekülők levadászását jelentette akkor, amikor a háború már minden kétséget kizáróan eldőlt.
A XX. és XI. századot joggal nevezhetnénk az amerikai bombák korszakának is, hiszen az az ország, melynek földjére soha egyetlen idegen hatalom nem dobott le egyetlen bombát sem, végigbombázza a földkerekség legkiszolgáltatottabb népeit Drezdától Afganisztánig, ügyelve arra, hogy a bombaháton repített demokrácia fegyvertelen, védtelen áldozatokat gyilkoljon halomra.
Amerika ma újra világháborúért liheg.
Az emlékezés - a kegyelet és tiszteletadás szándékán túl - különösen fontos tehát most, hogy pontosan lássuk, mit kockáztatunk, s mit szándékoznak tenni velünk...
Az áldozatokra emlékezve közöljük Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő beszédét, mely 2011. február 14-én hangzott el a magyar Országgyűlésben.
Október elseje 1975 óta a zene világnapja, a kezdeményező Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész és karmester volt.
Ennyi a hivatalos definíció.
Mindezen felül és túl sokan és sokszor próbálták szavakba önteni a zene természetfeletti ismérveit, erejét, örömforrás mivoltát.
Hogy újra és újra próbálkoznak ezzel, azt bizonyítja, hogy a zene csodája szavakkal nem kifejezhető.
Mert mit is mondjunk róla?
Hogy a zene a rend, a hangok és a csend rendje?
Hangrend, csendrend?
A zene az öröklét, a szférák ígérete?
A zene biztatás?
Remény?
Garancia, a lélek garanciája az anyag felett?
Talán igen, van, akinek így helyes.
A zenét azonban soha sem kell definiálni, aktualizálni, ugyanis a zene mindig aktuális.
Ma különösen az, amikor vad hordák gonosz szándékkal irányított inváziója ront öreg és beteg kontinensünkre, s felmerülhet bennünk a kérdés, hogy megérdemeljük-e sorsunkat?
Megérdemli-e az aberrált, beteg, uniósodott, önző, önpusztító, liberált Európa, hogy megmaradjon?
Jelen mivolta miatt talán nem, nem érdemli meg.
De Európa egyben Bachot, Beethovent, Mozartot, Händelt is jelenti, s a csoda sosem pusztulhat el...
Ha másért nem, Bachért kegyelmet érdemel...
Ma huszonkilenc éve, 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor robbant fel az akkori Szovjetunióban a csernobili atomerőmű, máig ezt az esetet tartják a világ egyik legsúlyosabb atomkatasztrófájának.
Az ortodox naptár szerint aznap nagyszombat volt.
Maga az erőmű tulajdonképpen nem a tőle 18 km-re fekvő Csernobil városához, hanem a közvetlen közelében, a mintegy 3 km-nyire található Pripjatyhoz fekszik legközelebb.
Ma 198 éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán Arany János.
Hamvazószerdától nagypéntekig tart a keresztények számára a szent negyven nap, a felkészülés, az elcsendesülés, a lemondás, meditálás és befelé fordulás időszaka. A böjtölés fogalma a köztudatban mára meglehetősen átalakult, sokak csupán valamilyen ételről, elsősorban a húsfélékről való időszakos lemondásnak hiszik azt.
Míg lehetett elhallgatták, fasisztázták, gyalázták, legfőképpen viszont féltek tőle, még halálában is. Jó okuk volt - s van - rá, hiszen az erdélyi írófejedelem tollából úgy hullott rájuk az igazság, hogy annak minden szava égetett, Wass Albert igazsága vitathatatlanul, megkérdőjelezhetetlenül, vádlón hullott rájuk. Rájuk, kiknek minden fáj, ami magyar, kiknek a kétszer kettő nem négy, hanem tulajdonképpen négy, s kiknek - bár sűrűn osztogatják egymásnak a Nobel- s egyéb díjakat - önmagukat Wass Alberthez mérni lehetetlen, megszégyenítő.
Wass Albert magányos, dacos, görcsös, öreg tölgy, melynek törzsét hemzsegve rágják, s bűzös nyálukkal időről időre bemocskolják önmagukat liberálisnak nevező rágcsálók, kárt azonban nem tehetnek benne.
Nem tehetnek, mert ez a falat számukra nem emészthető, s efeletti gyűlöletükben acsarkodnak, szűkölnek, s nyúlós mérget öklendeznek a világba.
Wass Albert tölgyfája pedig áll, szilárdan, magányosan, konokul, kérlelhetetlenül, árnyékában jól esik néha megpihenni.
Wass Albert mérföldkő, etalon, mérce.
Ma tizenhét éve, 1998. február 17-én költözött az öröklétbe...
Ma hetven éve, 1945. február 13-án kezdődött a drezdai bombázás néven elhíresült kegyetlen tömegmészárlás, melynek során angol és amerikai bombázók tervszerűen, kifejezetten a védtelen polgári lakosság tömeges lemészárlásának szándékával porig bombázták a légvédelem és mindenféle hadi potenciál nélküli szász nagyvárost, Drezdát. A több napon át tartó iszonyat tízezrek, más becslédek szerint százezrek, nők, öregek, gyermekek állati brutalitással megvalósított kiirtását, a menekülők levadászását jelentette akkor, amikor a háború már minden kétséget kizáróan eldőlt.
A XX. és XI. századot joggal nevezhetnénk az amerikai bombák korszakának is, hiszen az az ország, melynek földjére soha egyetlen idegen hatalom sem dobott le egyetlen bombát sem, végigbombázza a földkerekség legkiszolgáltatottabb népeit Drezdától Afganisztánig, ügyelve arra, hogy a bombaháton repített demokrácia fegyvertelen, védtelen áldozatokat gyilkoljon halomra.
Amerika ma újra világháborúért liheg.
Az emlékezés - a kegyelet és tiszteletadás szándékán túl - különösen fontos tehát most, hogy pontosan lássuk, mit kockáztatunk, s mit szándékoznak tenni velünk...
Az áldozatokra emlékezve közöljük Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő beszédét, mely 2011. február 14-én hangzott el a magyar Országgyűlésben.
Évről évre indulatokat gerjesztenek a február 11-i megemlékezések, ez a nap ugyanis az évfordulója annak a Budáról indult kitörési kísérletnek, mely a világtörténelem egyik legkilátástalanabb hadműveleteként vonult be a történelembe.
Ma 72 éve, 1943. január 12-én vette kezdetét a Don-kanyarban a Vörös Hadsereg mindent elsöprő támadása, melynek következtében a Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg 100-120 ezer embert elveszítve szinte teljesen felmorzsolódott.
Hét év nagy idő.
Hét év alatt minden sejtünk kicserélődik, s ennyi idő alatt nagyot fordulhat a világ.
Ma hét éve, 2007. december 9-én az amerikai Time magazin Vlagyimir Putyin orosz elnököt választotta az év emberévé…
Tíz éve, 2004. december ötödikén zajlott hazánkban az a népszavazás, melynek keretében az állampolgárok két kérdésben foglalhattak állást. Bár a Munkáspárt kezdeményezésére létrejött ügydöntő népszavazást eredetileg a kórházprivatizációval kapcsolatos véleménynyilvánítás érdekében írták ki, mégis a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló, a Magyarok Világszövetségének aláírásgyűjtő akciója folytán a szavazólapra került kérdés miatt híresült el.
Ma 89 éve, 1925. december elsején este nyolc órakor avatóünnepséggel, majd hangversenyközvetítéssel szólalt meg első ízben csepeli szikratávíró állomás Telefunken gyártmányú 2 kW teljesítményű adóján a Budapest rádió, az első magyar rádiócsatorna.
A megnyitón Demény Károly államtitkár magyar, francia és angol nyelven köszöntötte a hallgatóságot.