Nehéz lenne szavakba önteni, hogy miből áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idős fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyéből közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érző élőlénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sőt, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élőlény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsőséges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idős fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidősebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertőzni" tudunk.
Mai főszereplőnk nem fa, inkább csak emlék, egy öreg fa emléke.
Nehéz lenne szavakba önteni, hogy miből áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idős fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyéből közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érző élőlénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sőt, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élőlény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsőséges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idős fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidősebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertőzni" tudunk.
Ma Szokolya égerfáit "látogatjuk meg".
A zalaegerszegi Azáleás-völgy bejáratánál büszke felirat hirdeti:
Zala megye csodája!
Aki az elmúlt napok esős időjárása miatti nagyobb sár ellenére kilátogat a völgybe, maga is megállapíthatja, az elnevezés nem túlzás...
Nehéz lenne szavakba önteni, hogy miből áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idős fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyéből közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érző élőlénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sőt, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élőlény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsőséges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idős fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidősebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertőzni" tudunk.
Ma a hajagi barkócafáról olvashatnak.
Pár éve alig néhányan hallottak róla, aztán divatos és népszerű lett, mára mint vitaminbombát, természetes egészségforrást emlegetik...
Nehéz lenne szavakba önteni, hogy miből áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idős fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyéből közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érző élőlénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sőt, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élőlény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsőséges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idős fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidősebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertőzni" tudunk.
Elsőként a 700 éves szőkedencsi hársról olvashatnak.
A sérült erdei fülesbaglyot Alsórajk környékén találta az országút melletti árokban egy segítőkész madárbarát, ő hozta Nagykanizsára.
Bár csak a naptárban volt tél, alig vártuk, hogy újra kiskertünkben élvezhessük a simogató napsütést, s kezünk munkájával is tehessünk valamit növényeinkért.
Kertekkel foglalkozó sorozatunkban a tavaszi munkákat vesszük sorra, törekedve az aktualitásra és a közérthetőségre.
Elsőként a gyümölcsfák metszéséről lesz szó.
Nagykanizsán a déli vasút mellett élt egy gyönyörű, védett mamutfenyő, egy igazi, gigantikus, büszke példány.
Élt, míg el nem bántak vele az unalomig ismert panelek, tudjuk, az árnyék, a sötétítés, a lehulló ágak.
A leggyakrabban használt kifejezés, a vágásérettség - egyébként mi, emberek mikor vagyunk vágásérettek? - talán azért maradt el, mert a mamutfenyők akár ezer évig is élnek, már ha élni hagyják őket.
A kanizsai óriást nem hagyták...