Amilyen zűrzavaros manapság a világpolitikai helyzet – a nemzetközi helyzet fokozódik… - , éppoly kiszámíthatatlan és titokzatos az itthoni erőtér.
Tüntetések sorozata az ellen a kormány, kormányzópárt ellen, melyet pár hónap leforgása alatt háromszor segített elsöprő győzelemhez, ezáltal hatalomhoz a most elégedetlennek tűnő sokaság
Ezzel el is értünk az első titokhoz, jelesül a „mennyi az annyi ,”kérdéséhez, a sokasághoz.
Mert hogy a most tüntetők hangosak, az bizonyos, teljes átéléssel acsarkodnak, tiszta szívből, genetikailag kódolva gyűlölnek, az vitathatatlan, ám hogy ténylegesen mekkora erőt képviselnek, az nem látható tisztán.
Nagyon úgy tűnik, hogy a legkényesebb, a raccsolva nyafogó belvárosi flaszterdemokraták szakítottak évtizedes szlogenjeikkel, s immáron nem úgy vélekednek, hogy a politika helye a parlamentben van.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a demokrácia cserben hagyta felkent papjait, hiszen ritkán adatik meg, hogy egy regnáló hatalmat egy év alatt háromszor is megleckéztethessen az elégedetlenek hada, három fülcsengető pofon, három csúfos bukás demokráciából azonban szemlátomást sok volt demokratáéknak, s most új szerepben, s főként új színpadon riszálják magukat a régi dívák…
Ők tehát – legalábbis a rájuk adott voksok értelmében – kevesen vannak, de hangosak.
A túloldal viszont mindeddig csendben, de nagy létszámban jelent meg, mind az utcán, mind a szavazófülkékben.
Igen, a békemenetről, de inkább nagy betűvel, intézményesülve, a Békemenetről van szó, melyet a gyönyörű nevű CÖF, a civil összefogás hívott életre.
Hogy mennyire volt civil, az pillanatnyilag lényegtelen, a volt a fontos, a múlt idő.
Mert a CÖF hadai egyszerűen eltűntek, semmivé váltak, nem vonulnak néma méltóságban békementként, és nem masíroznak döngő léptű rezsiharcosként sem.
Rejtőzködnek, kivárnak ?
Pihennek, vagy a karácsonyi beiglit emésztik?
Jó keresztényként odatartják a másik orcájukat is?
Tudjuk, emlékszünk, a békemenetet az Orbán Viktor melletti kiállás hozta létre, a világos, egyértelmű üzenet szándéka hívta életre.
Vajon – s most teljesen lényegtelen, hogy Orbánnal vagyunk-e vagy ellene – mikor kellett a jelenlegi kormányfőnek ennyi, s ilyen összehangolt gyalázkodást elszenvednie, mint manapság?
Ha a gyűlölködők kórusát itthon szervezik, akkor azért érthetetlen a néma sereg eltűnése, ha a karmesteri pálca távolabbról indítja a prérifarkasok dalát, akkor azért.
Még egyszer hangsúlyozzuk, nem szándékunk állást foglalni sem a kormány mellett, sem ellene, maga a jelenség, a játszma kelti fel figyelmünket.
A magunk részéről egyébként két lehetséges okot tartunk elképzelhetőnek a békesokaság eltűnésére.
Az egyik ok maga Orbán, a kormányfő ellenzése lehet.
Orbán – s ezt még irigyei, gyűlölői is így tartják – zseniális stratéga, tapasztalt, dörzsölt politikus, minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy megbuktatása érdekében végső, elkeseredett harcra készül a szavazófülkékben porig alázott ellentábor.
(E tábor egyébként lassan éppoly nosztalgikus, retro ízű társulatként ropja táncát, mint egykor a Skála kópé reklámfigurája, évtizedes arcokat, s évtizedes ötleteket készül leporolni a hataloméhesek hada, jelenleg például a taxisblokád újraszervezése zajlik…)
Elképzelhető, hogy Orbán nem tartja alkalmasnak a pillanatot a vonulásra, elképzelhető, hogy jelenleg sokkal nagyobb tétben játszik, mint a népszerűség kérdése, s figyelemre sem méltatja a Facebook népének rekedt acsarkodását.
Erre enged következtetni a közeljövő két nagy jelentőségű találkozója, hiszen az ellenséges világpolitikai szekértáborok két emblematikus figurája, Merkel és Putyin egymásnak adják a kilincset Orbán ajtajánál, de az is reális esély, hogy a miniszterelnök van annyira tisztában az amerikai titkosszolgálat erejével és gátlástalanságával, hogy - joggal - tart egy kijevi forgatókönyv budapesti megvalósulásától.
A másik lehetőség viszont az, hogy az Orbán melletti kiállást saját környezetéből, saját pártjából nem akarja a kormányfő belső ellenzéke, az ugyanis nem túl valószínű, hogy egy kétharmados sikert elért kormányfő-pártelnököt kívülről lehetne megbuktatni néhány hónappal az ország világos – és háromszoros – állásfoglalása után, ráadásul a balliberális zsákmányszövetség egymás torkát feltépő vérfarkasai jelenleg inkább komikusak, mintsem félelmetesek, ezáltal utódlásra alkalmatlanok.
Belülről puccsolni viszont most lehet, ezt nyilván pontosan tudják az ambiciózus trónkövetelők, miként azzal is tisztában vannak, hogy Orbán nélkül nem tudnának választást nyerni.
(A déja vu érzés persze e ponton is erőt vehet rajtunk, jól emlékszünk még Medgyessyre, és a háta mögött a hórihorgas, fiatalabb, karriervágytól lihegő trónkövetelőre, akit ő emelt maga mellé…)
Így hát marad a találgatás, nagyon valószínű azonban, hogy tavaszra sokat tisztul a kép.
S hogy hol a békemenet, hol vannak a rezsiharcosok?
Valószínűleg kiküldetésben, ám ezúttal nem a lengyel utcákon vonulnak.
Jelenleg Rejtő Jenő szellemes eszköztárának figuráiként időznek, ők a láthatatlan légió…