2011. szeptember 26-án nyilvánította az Országgyűlés november tizenharmadikát a magyar nyelv napjává, annak emlékére, hogy 1844-ben e napon fogadták el a magyart államnyelvként elismerő törvényt.
Nyelvünk lassan az utolsó olyan értékünk, mely megtartó erővel bír, közösséget formál, identitást jelent, tartást ad. Ha másért nem - néha úgy tűnik, másért nem... - azért érezhetjük még magunkénak a Föld e gyönyörű, számunkra szent helyét, mert itt - egyelőre - anyanyelvünkön (milyen gyönyörű, beszédes szó!) szólhatunk, s anyanyelvünkön szólnak hozzánk. Sokszor tűnik úgy, hogy ezen utolsó bizonyítéka hazánk magyar mivoltának sokak számára kellemetlen, útban van, mégis a minket felvásárló, meghódító, testileg-lelkileg züllesztő liberális idegenszívűség - bár nagy erőkkel támadja - mégsem tud mit kezdeni anyanyelvünkkel.
Annak ellenére bízhatunk nyelvünk megmaradásában, hogy naponta ejtenek újabb és újabb sebeket rajta a kereskedelmi szennycsatornák hadaró, raccsoló, selypítő, nyögdécselő szörnyszereplői, s hogy az üzleti életben mára szinte szalonképtelenné vált magyarul megszólalni, gondoljunk csak a cégek, ilyen-olyan kft-k hangzatos, idegen nevére. (Néha rendkívül mulatságos, amint egy-egy vállalkozás mérsékelt intellektusú tulajdonosa beleizzad saját cége nevének kimondásába...)
S hogy miért bízhatunk abban, hogy gyönyörű anyanyelvünk akkor is élni fog, amikor a Kárpát-medence "tulajdoni lapján" már nem a mi nevünk fog állni?
Valószínűleg azért, mert a magyar nyelv önfenntartó, önépítő rendszer, felüláll az érdekeken, s azok számára, akik csak profitban, szerzésben, birtoklásban képesek gondolkozni, érthetetlen és érinthetetlen...
Sir John Bowring angol irodalmár és nyelvész így jellemzte nyelvünket Poetry of Magyar című, 1830-ban megjelent verses kötetének előszavában:
“A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával.
E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke… A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat..."
Kiss Dénes, a közelmúltban elhunyt, zalai származású költő és nyelvész őszinte csodálattal tekintett anyanyelvünkre, s bár álláspontja sok tekintetben nem egyezik meg a hivatalos nyelvészet tételeivel, ránk hagyott életműve, anyanyelvünk eredetének, szerkezetének egészen különleges, egyedi megközelítése rádöbbenthet bennünket, hogy milyen kincs van a birtokunkban: