Buzánszky Jenő halálával lezárult egy korszak a magyar sporttörténetben, eltávozott ugyanis a legendás Aranycsapat utolsó tagja is.
Kiegészült tehát az "égi tizenegy", mely csapat egykor, a legsötétebb kommunista időkben örömöt, büszkeséget és reményt adott egy elgyötört kis kelet-európai nemzetnek, akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az Aranycsapat emléke előtt tisztelgő sorozatunk annak tagjait nem csak mint sportolót, hanem mint embert is igyekszik bemutatni.
Az első rész a "fekete párducról", Grosics Gyuláról szól.
Holnap, január 13-án lesz fél éve, hogy Grosics Gyula, az Aranycsapat "fekete párduc" becenévre hallgató kapusa halálával Buzánszky Jenő maradt a csapat egyedüli élő tagja. Tegnap Buzánszky is követte társait, így kiegészült az égi tizenegy, melynek Grosics egyik meghatározó egyénisége volt.
Olimpiai bajnok, Európai Kupa döntőjének győztese, VB ezüstérmes. 86-szoros válogatott, három világbajnokság magyar kapusa volt, háromszoros magyar bajnok, akit a szakma hatszor választott az év világválogatottjának kapusává.
Az elveszített berni VB-döntő után utolérte a sztálinizmus haragja. Megvonták a játékjogát, tulajdonképpen házi őrizetbe kényszerítették, sejtelmesen megvádolták hazaárulással és kémkedéssel, olyan dolgokkal, melyeket egy futballkapus "természetesen" naponta elkövet...
Idegileg felőrölték az események.
Ki tudja, miért éppen őt pécézték ki? Talán mert ő volt a kapus? Mert a gólt ő mindig csak kapta és soha nem rúgta, vagy mert nem tagadta klerikális neveltetését, istenfélő mivoltát?
Börtönbe nem került - bár csak hajszálon múlt a dolog - mert a hatalom is bizonytalan volt további sorsát illetően.
Végül egy bányászdelegáció sietett a segítségére, akik kérvényezték Rákositól, ugyan már, engedélyezze, hogy a talonban lévő Grosics Gyula Tatabányára igazolhasson, ezzel is erősítve a bányászszolidaritást.
Így is történt.
Grosics öt évet húzott le becsülettel a bányászvárosban, pályafutását azonban az őt folyamatosan hívó Ferencvárosban akarta befejezni, ám a hatalom ezt már nem engedélyezte a népi demokrácia" rakoncátlan" gyermekének.
(2008-ban aztán mégis a Fradi labdarúgója lehetett, amikor a zöld-fehérek szimbolikus jelleggel tagsági könyvet állítottak ki Grosics Gyulának és a soraikba fogadták. Így egy gálamérkőzésen - ha csupán néhány másodperc erejéig is - mégiscsak beállhatott az Üllői úton zöld-fehér mezben a kapufák közé.)
Pályafutásának kényszerű befejezése után edző lett.
Dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Ezután Tapolczai Kálmánnak a Volán vezérének invitálására tizenöt éven keresztül egészen nyugdíjaztatásáig a Volán SC elnökeként munkálkodott, olyan közegben, amely őt maximálisan tisztelte, szerette és megbecsülte.
A rendszerváltás után az országos politikába is belekóstolt, 1990-1994-ig az MDF színeiben országgyűlési képviselő volt.
Személyi anyagát kikérve az állambiztonság levéltárából megrökönyödve tapasztalta, hogy még fél évtizeddel a rendszerváltás után is figyelték. Dorog, Tatabánya, a XI. kerület, valamint Budapest városa is díszpolgárának választotta.
Elvi hajlíthatatlanságát bizonyítja, hogy Demszky Gábor kezéből nem volt hajlandó átvenni a kitüntetést.
Budán általános iskolát, Gyulán katolikus futball akadémiát, Tatabányán pedig stadiont neveztek el róla.
Grosics Gyulának 2011-ben a Nemzet Sportolója kitüntető címet adományozták.
Élete utolsó éveiben folyamatosan betegeskedett, 2014. június 13-án érte a halál.
- Csányi Tamás-