Buzánszky Jenő halálával lezárult egy korszak a magyar sporttörténetben, eltávozott ugyanis a legendás Aranycsapat utolsó tagja is.
Kiegészült tehát az "égi tizenegy", mely csapat egykor, a legsötétebb kommunista időkben örömöt, büszkeséget és reményt adott egy elgyötört kis kelet-európai nemzetnek, akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az Aranycsapat emléke előtt tisztelgő sorozatunk annak tagjait nem csak mint sportolót, hanem mint embert is igyekszik bemutatni.
A második rész a vasárnap elhunyt, utolsóként távozott Buzánszky Jenőt igyekszik bemutatni.
Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombóváron, idén lett volna kilencven esztendős.
Az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja.
Egy sajnálatos sérülés, a ferencvárosi Rudas Ferenc súlyos lábtörése nyitotta meg számára az utat a válogatottbeli szerepléshez, negyvenkilenc alkalommal viselte a címeres mezt.
Pályafutása során számos esetben csábították neves fővárosi egyesületekhez, ám őt soha sem szédítette meg a nagyobb karrier lehetősége, megmaradt csendes, nyugodt, szerény vidéki embernek. Labdarúgó pályafutása is mindössze három klubhoz kötődik. Anyaegyesülete a Dombóvári Vasutas volt, majd játszott a PVSK-ban, végül pedig a Dorogon, ahol 274 első osztályú, valamint 56 másodosztályú mérkőzésén viselte a Bányászok fekete-fehér mezét.
Aktív pályafutásának befejezése után a Testnevelési Főiskolán labdarúgó szakedzői diplomát szerzett, amelyet 12 éven keresztül kamatoztatott. Majd egy évtizedig edzette a dorogi focistákat, de dolgozott Esztergomban, valamint a másodosztályban szereplő Fősped Szállítók csapatánál is.
Ezt követően a nyugalmasabb polgári életet választotta, a Dorogi Szénbányák személyzetise lett, egészen nyugdíjazásáig.
Kisebb tisztségeket betöltött még a labdarúgásban, de főszerepet már nem vállalt, talán nem is ajánlottak neki, ám egészséges lelkületű vidéki emberként különösebben nem is vágyott rá.
Bőségesen beérte az emberek tiszteletével, megbecsülésével, szeretetével, amely haláláig bőségesen kijutott számára.
Dombóvár és Dorog díszpolgára, az ő nevét viseli a sok régi nagy csatát átélt dorogi stadion. A Szent István- és a Prima Primissima díj tulajdonosa.
2011-ben Grosics Gyula mellet ő is a Nemzet Sportolója lett.
Személyiségéről magyarságtudatáról sokat elárul, hogy a díjátadó gálán a budapesti Művészetek Palotájában Pap-Váry Elemérné Magyar Hiszekegy című versének kezdő, egyben és záró sorait idézte a meghökkent publikumnak:
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!”