Buzánszky Jenő halálával lezárult egy korszak a magyar sporttörténetben, eltávozott ugyanis a legendás Aranycsapat utolsó tagja is.
Kiegészült tehát az "égi tizenegy", mely csapat egykor, a legsötétebb kommunista időkben örömöt, büszkeséget és reményt adott egy elgyötört kis kelet-európai nemzetnek, akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az Aranycsapat emléke előtt tisztelgő sorozatunk annak tagjait nem csak mint sportolót, hanem mint embert is igyekszik bemutatni.
A harmadik rész Lóránt (Lipovics) Gyuláról szól.
Lóránt (Lipovics) Gyula (1923-1981)
Kőszegen született, megjárta a világot, de halódó porai szülővárosába kerültek vissza 2011-ben. Mindössze 58 év adatott neki itt a Földön, de ennyi idő alatt több minden történt vele, mint olykor egy egész futballcsapattal összesen.
Futballista karrierje Nagyváradon kezdődött, ahol fiatal emberként tagja lehetett a nagy Bodola nevével fémjelzett, magyar bajnokságot is nyerő váradi csapatnak, majd Kőszeg és Szombathely érintésével a Vasasba igazolt.
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel elől megpróbált külföldre menekülni, ám besúgták, elfogták és internálták. Ilyen múlttal természetes, hogy a lángszavú párt reprezentáns csapatában nem játszhatott tovább.
Nem így a Néphadsereg csapatában, a Budapesti Honvédban, ahol az erőszakos igazolások hatására világklasszis együttes volt kialakulóban, ám a középhátvéd posztja még kiadó volt. Puskás Ferenc a rá jellemző rafinériával két legyet ütött egy csapásra, segítő kezet nyújtott bajban lévő sporttársának, és megszerezte csapata számára az ország legjobb középhátvédjét.
Az elvtársak - Farkas Mihály honvédelmi miniszterrel az élen - elsápadtak, mikor Puskás előadta Lóránt rehabilitálásáról szóló elképzelését, amikor azonban Öcsi nekik szegezte a kérdést, miszerint árulják el végre, hogy közülük ki tud centerhalfot játszani, szép lassan beadták a derekukat...
Lóránt pedig Sebes Gusztáv szövetségi kapitánybak becsületszavát adta, hogy beválogatása estén nem fog disszidálni.
Ezzel egycsapásra majd egy évtizedre megoldódott a Budapesti Honvéd és a magyar válogatott középhátvéd problémája, s így lett Lóránt olimpiai bajnok és
VB-ezüstérmes.
A világbajnoki döntő elveszítése őt, a mindig, minden körülmények között győzni akaró játékost viselte meg a legjobban.
A vesztes csata után aztán körülötte is fogyni kezd a levegő.
A labdarúgással felhagyott, edző lett.
Amikor a Honvéd bajban volt hívták, ő pedig ment, és rendet rakott. Néhány hét alatt kiderült, hogy különös affinitása van az edzősködéshez, ám nem kímélte a csapat akkori sztárját sem, őt is "helyre rakta" fegyelmezetlenségei és kilengései után.
Ennél is nagyobb baj volt, hogy szakmai kérdésekbe a tábornokoknak sem engedett beleszólást, a felsült "futballtudorok" pedig bosszút esküdtek és kíméletlenül eltávolították a futball világából.
Lóránt - éles eszű emberként - azonnal átlátta, hogy mi folyik ellene, és egy nála felejtett szolgálati útlevél segítségével egy óvatlan pillanatban, karácsony másnapján elhagyta az országot, s az NSZK-ban telepedett le.
Élete folyamán mindent megtett, hogy családját nyugaton egyesíthesse, ám az Állambiztonság minden kísérletét meghiúsította.
Németországi beilleszkedését nagyban segítették a Bernben győztes német válogatott tagjai, különösen Fritz Walter.
A németeknél külföldi számára addig elképzelhetetlen, közel húszéves edzői karriert futott be.
Csapatainak veretes névsora önmagáért beszél: Kaiserslautern, Duisburg, 1. FC Köln, Offenbach, Freiburg, Eintracht Frankfurt, Bayern München, FC Schalke 04, majd a görög PAOK Szaloniki, ahol bajnoki címet szerzett csapatával.
Végül elérkezett 1981. május 31-e.
Ez volt az a nap, amikor Puskás Ferenc 25 év után először hazalátogathatott Budapestre, ahol az angol-magyar Vb-selejtező előtt a Népstadionban egy csinos kis öregfiúk mérkőzést rendeztek a számára.
Lóránt hazatéréséről persze szó sem lehetett, ezen a napon csapata az Olimpiakosszal játszott.
Innentől idézzünk Somos István és Peterdi Pál Lóri című könyvéből:
"A mérkőzés napján Lóránt Gyula egyedül üldögélt egy asztalnál.
- Hát maga Mester ma miért olyan szomorú?
-A régi csapatomra gondolok, az 1954-es válogatottra. Közülük Zakariás, Bozsik és Kocsis már halott. Úgy érzem, én leszek a következő..."
Így történt. A délutáni mérkőzésen szívinfarktust kapott és kórházba szállítása közben a mentőben elhunyt.
Az Olimpiakosz edzője, a lengyel válogatottat a VB-bronzéremig vezető Kazimierski Gorski így búcsúzott tőle:
"Lóránt Gyula igazi hadvezérként, a csatatéren veszítette életét."
Szülővárosában, Kőszegen egy sportmúzeum és a róla elnevezett stadion őrzi az emlékét.
-Csányi Tamás-