Buzánszky Jenő halálával lezárult egy korszak a magyar sporttörténetben, eltávozott ugyanis a legendás Aranycsapat utolsó tagja is.
Kiegészült tehát az "égi tizenegy", mely csapat egykor, a legsötétebb kommunista időkben örömöt, büszkeséget és reményt adott egy elgyötört kis kelet-európai nemzetnek, akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az Aranycsapat emléke előtt tisztelgő sorozatunk annak tagjait nem csak mint sportolót, hanem mint embert is igyekszik bemutatni.
A tízedik rész Czibor Zoltánról szól.
Czibor Zoltán 1929-1997
Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Európa Kupa aranyérmes, kétszeres magyar bajnok, gólkirány, a nemzeti tizenegyben negyvenhárom mérkőzésen tizenhét gól szerzője.
Hatan voltak testvérek, ő maga Czibor III néven játszott a Komáromi MÁV csapatában.
Tizenkilenc éves volt, amikor Győrött egy területi ifjúsági válogatott mérkőzésen megakadt rajta a szeme Mézes Sándornak, a jeles utánpótlás szakembernek.
Czibor néhány hét múlva már a Ferencváros játékosa volt, vele állt össze a legendás Budai-Kocsis-Mészáros-Deák-Czibor csatársor, mellyel a Fradi 11 pont előnnyel, 30 mérkőzésen 140 gólt szerezve nyerte meg a bajnokságot.
Aztán elkövetkezett a magyar labdarúgás erőszakos kollektivizálása...
Czibor gyűlölte a parancsuralmat, a Honvéd csapatát talán még inkább.
A bajokat megelőzendő, gyorsan Csepelre, a munkásosztály csapatához igazolt, ahol nem merték bántani, így megúszta a Honvédot - egyelőre.
Két év múlva aztán megkapta katonai behívóját...
Az ÁVH-hoz fordult segítségért és a Bástyába (MTK) igazolt, ahol azonban egyetlen percet sem játszhatott, Farkas Mihály ugyanis egyszemélyi döntéssel a Honvéd csapatához igazolta, s a kör bezárult...
Ha nem is könnyedén, azért beilleszkedett Puskásék közé, hiszen gyors, ördögien cselező, fantasztikusan improvizáló játékos, aki Kispesten a "Rongylábú" becenevet kapta.
Minden tekintetben jólelkű, de kiszámíthatatlan ember volt, akivel és aki körül nap mint nap csuda dolgok történtek...
A honvédség vezérkarának több gondja volt vele, mint az egész csapattal együttvéve.
A legenda szerint egyszer egy belvárosi étterembe bevezetett egy belsped lovat, máskor - neki nem tetsző viselkedés miatt - tiszti egyenruhában kiürített egy egész vendéglőt.
Bohém ember volt, akit pályán kívüli viselkedése miatt sokszor akartak a vezetők fegyelmezni, ám balszélsőként pótolhatatlannak bizonyult, s Puskás Öcsi is többször járt közben az érdekében, a nagyobb bajoktól így rendre megmenekült.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitánnyal sem ettek egymás tenyeréből, bár a kapitány mindig is elismerte a balszélső kvalitásait.
Talán csak a VB-döntő napján nem, akkor ugyanis a földkerekség legjobb balszélsőjét átkényszerítette a jobboldalra, s így sem jobb-, sem balszélsőnk maradt, s ezért a döntésért az Aranycsapat a világbajnoki címmel fizetett...
1956 után Czibor nyugaton maradása borítékolható volt.
Nem csoda, hiszen ő hasonlított a futballisták közül legkevésbé a szocialista embereszményre, mikor pedig a magyar politikai vezetők próbálták rávenni a hazatérésre, ő csak annyit mondott:
"Majd ha Bécsben is győz a kommunizmus, akkor hazajövök."
Hát nem győzött...
A Róma csapatához szerződött, ám egyéves eltiltásának hírére az olaszok elálltak a szerződtetésétől.
Ekkor Kubala László sietett a segítségére, eltiltásuk idején pénzzel segítette őt és Kocsist, kifizette az adósságaikat, valamint közbenjárt értük, hogy igazolja le őket a Barcelona.
Így is történt, s a katalánok nem is kötöttek rossz üzletet a két magyarral.
Czibor azonban itt sem hazudtolta meg magát.
Fantasztikusan játszott, nagy része volt abban, hogy a Barca 1959-ben hat év után bajnok lett, valamint kétszer megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, ám a levegő itt is mindig forrt körülötte.
Edzőjét, a nagy mágus hírében álló olasz Herrerát - tán nem is minden alap nélkül - azzal vádolta meg, hogy doppingot itat meccs előtt a csapattal. A taktikát a mérkőzések előtt írásban kérte tőle, mondván, hogy a Mester hazudós, és utólag mindent letagadhat...
Nem csoda hát, hogy hároméves csodálatos szereplése után a spanyolok inkább a nyugalmat választották, és nem hosszabbítottak vele szerződést.
Egy évre a városi riválishoz, az Espanol csapatához szerződött, majd pályafutása végén játékosedzőként dolgozott Svájcban.
Magánélete is zaklatottra sikeredett, 1966-ban elvált feleségétől, s későbbi kapcsolatai is elég zűrzavarosak voltak.
Családjától elhidegült, örök fájdalma maradt, hogy a fiából - miután annak lábát egy páternosztebeli baleset miatt hatéves korában amputálni kellett - nem lehetett focista.
Czibor Barcelonában telepedett le, itt nyitotta meg Kék Duna nevű vendéglőjét, melyet az 1966-os válása miatt bekövetkezett anyagi viták után eladott.
Magyarországra 1983-ban látogatott először, a szurkolók minden képzeletet felülmúló szeretettel fogadták.
A budapesti Rákóczi úton egy könyvesboltba meghirdetett dedikálásra 15 ezer ember gyűlt össze és fantasztikus ünneplésben részesítették a teljesen elérzékenyült egykori balszélsőt, akit aztán a Fradi székházban vérig sértett egy párttalentum.
Czibor ezután a rendszerváltásig be sem tette többé a lábát Magyarországra, 1990 után viszont végleg hazatért, méghozzá Komáromba.
Hét itthon töltött évet engedélyezett neki a sors, ezalatt újjáélesztette a komáromi labdarúgást.
Az általa szervezett gárda a legalacsonyabb osztályból egészen a második vonalig menetelt, mikor Czibor megbetegedett.
Tisztában volt betegsége gyógyíthatatlan voltával, tudta, hogy hamarosan meg fog halni.
- Isten nem tesz semmit véletlenül - állította, és még életében rendelkezett a sírhelyéről.
"A sírom közel legyen a kerítéshez, mert ha néha ki akarok szaladni egy fröccsre, hát ne sokat kelljen gyalogolnom" - mondta fanyar humorral.
1997 szeptember elsején Győrött hunyt el.
-Csányi Tamás-