Buzánszky Jenő halálával lezárult egy korszak a magyar sporttörténetben, eltávozott ugyanis a legendás Aranycsapat utolsó tagja is.
Kiegészült tehát az "égi tizenegy", mely csapat egykor, a legsötétebb kommunista időkben örömöt, büszkeséget és reményt adott egy elgyötört kis kelet-európai nemzetnek, akkor, mikor arra a legnagyobb szükség volt.
Az Aranycsapat emléke előtt tisztelgő sorozatunk annak tagjait nem csak mint sportolót, hanem mint embert is igyekszik bemutatni.
A kezdő tizenegy után a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv ellentmondásos személyiségét és életútját próbáljuk bemutatni.
Sebes (Scharenpeck) Gusztáv 1906-ban született Budafokon.
Aktív játékosként első meghatározó egyesülete Angyalföldön, a Vasas volt, 18 éves korában pedig már Franciaországban próbált szerencsét, ám csak kisebb
gyári csapatokig jutott. Három év múlva hazatért és az MTK-ba igazolt. Háromszoros bajnok lett a kék-fehérekkel, pontosabban azok profi alakulatával, a Hungáriával.
Politikai karrierje meredeken ívelt felfelé, 1945-ben már budafoki párttitkár lett, majd a SZOT és az MKP sporttagozatának lett a referense.
1945-1949-ig Gallovich Tibor szövetségi kapitány munkáját segítette, 1949-től pedig már ő volt a kapitány, kinevezése azonban egyértelműen politikai kapcsolatainak volt köszönhető. (Farkas Mihály honvédelmi miniszter bizalmasa volt.)
Sebes a mérsékeltebb sztálinisták közé tartozott, néhány szimpatikus tulajdonsággal felruházva.
Csendes, kulturált stílusban beszélt, sportszerűen élt, családját mindennél jobban szerette, ugyanakkor kisstílű, bosszúálló ember volt, aki nem tudott felülkerekedni a legapróbb sérelmeken sem, az egyéniségeket - Puskás kivételével - ki nem állhatta.
Ezért vált nála kegyvesztetté egy idő után Grosics, Sándor Csikar és Czibor.
Korának elismert edzőitől, Kalmár Jenőtől, Bukovi Mártontól, szakmailag nagyon messze volt.
Mivel edzést tartani nem tudott ezért maga mellé vette volt játékostársát Mándi Gyulát, aki az ötvenes években osztályidegennek számított, így nem csoda, ha végig roppant lojális volt Sebeshez.
Sebes taktikai értekezletei gyakran fulladtak komolytalanságba, ilyen alkalmakkor Puskás Öcsi elkurjantotta magát: „Jól van Guszti bácsi, elég lesz, majd a pályán elrendezünk mindent!”
Ennek ellenére eredményei vitathatatlanul briliánsak, párját ritkítóak:
Nem hivatalos EB-győzelem az olaszok otthonában, olimpiai bajnoki cím Helsinkiben, sporttörténelmi siker az évszázad mérkőzésén Londonban és a budapesti visszavágón egyaránt.
A világbajnoki címet azonban nem sikerült megszerezni, pedig félig már a kezünkben volt a győzelem!
A népharag ekkor a kapitány ellen fordult.
Lakásának ablakait bedobálták, fiát súlyosan bántalmazták.
Ezt Sebes Gusztáv élete végéig nem tudta feldolgozni.
Pozíciójában egy darabig még megtartották, majd leváltották nem csak a kapitányi tisztségből, hanem az általa betöltött OTSB elnökhelyettesi, valamint MOB elnöki funkcióiból is.
Leírták.
Soha többé nem kapott számottevő feladatot a labdarúgásban.
Halála előtt öt évvel írta meg életrajzi regényét, Örömök és csalódások címmel.
Hogy más vezetésével meddig jutott volna az Aranycsapat, arra ma már választ adni képtelenség, annál is inkább, hogy abban az időben még legalább 40 hasonló képességű játékos szerepelt a magyar pályákon, mint akikkel a kapitány dolgozott.
Sebes Gusztáv, egy ellentmondásos kor ellentmondásos embere pedig szomorú, magányos öregemberként hunyt el 1986-ban, 80 esztendős korában.