Sorozatunkban olyan magyar labdarúgóedzők emléke előtt tisztelgünk, akik sokat tettek azért, hogy a magyar futball elismert legyen a nagyvilágban. Összeállításunkba olyan szakemberek kerültek, akik reformokat hajtottak végre a sportágban, munkásságuk eredménye rengeteg örömet okozott sok százezer futballszurkolónak, abban a korban, amikor még társadalmi presztízse volt a labdarúgásnak.
Ezen sportemberek mindannyian színes, érdekes karakterrel rendelkező személyiségek voltak, akik nem csak trénerként, hanem emberként is például állíthatók az utókor számára.
A második részben Bukovi Mártonról olvashatnak.
Bukovi Márton 1903-ban született Budapesten.
Azok a szurkolók, aki ismerték őt, mint legendásedzőt emlegetik mind a mai napig, holott veretes játékospályafutást is magáénak mondhat.
Az Ékszerészek csapatában ismerkedett meg a játék alapjaival. Egy ideig Olaszországban élt, majd az 1920-as években, amikor hazánkban is bevezették a profizmust, hazatért és az MTK-nál jelentkezett játékra, a kék-fehérektől azonban eltanácsolták.
Nem így az örök riválistól, az FTC-től, a Fradi soraiba fogadta és nem is bánta meg.
Bukovi Márton kiváló középfedezet, mai kifejezéssel középső középpályás lett, akinek stratégiai szerepe volt a csapat játékát illetően. Három alkalommal nyert bajnokságot és magyar kupát zöld-fehér színekben, a válogatott mezét 12 alkalommal ölthette magára.
Érdekesség, hogy labdarúgóként francia színekben is bajnok és kupagyőztes lett, ám edzőként még ennél is nagyobbat alkotott, hiszen kétszeres horvát, majd Jugoszláv bajnoknak, végül pályafutása végefelé görög bajnoknak is mondhatta magát.
Itthon az MTK csapatát három bajnoki aranyéremhez és egy kupagyőzelemhez segítette, s ezen bajnoki címek értékét növeli, hogy nem kisebb csapatot kellet a kék-fehérekkel maguk mögé utasítaniuk, mint a Grosics, Lóránt, Bozsik, Budai, Kocsis, Puskás, Czibor nevével fémjelzett Honvédot.
Bukovi neve több földrészen is fogalom lett, hiszen megreformálta az addig uralkodó WM játékrendszert.
Taktikájának lényege az volt,hogy a középcsatárt visszavonta a fedezetek vonalába, aki ezáltal mélységből, felgyorsulva érkezhetett az ellenfél kapuja elé,
a visszavont pozíció következtében keletkező szabad területrepedig a társak befuthattak.
Ez volt a Bukovi kreáció.
Sebes Gusztáv szövetségi kapitány is átvette eztaz elemet, amely nagyban segítette az Aranycsapat későbbi szereplését.
Bukovi művét aztán a brazilok fejlesztették tovább, ők a fedezetsorból vontak hátra embert a védelmük megerősítésére.
Bukovi és egyben a magyar labdarúgás hallatlan balszerencséje volt, hogy a kiváló trénernek meg kellett húzódnia a nagy kommunista hátszéllel rendelkező Sebes Gusztáv szövetségi kapitány mögött, holott Sebes egy edzést sem tudott tisztességgel levezetni, nála a taktikai értekezletek rendszeresen nevetségbe fulladtak...
A meg nem történt dolgok ismerői a legostobább emberek, a "mi lett volna?" kérdés a sportban és az éltben is felesleges.
Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy Bukovi Márton nem mellőzte volna egyéni sértettségből a VB-n Sándor Csikart, a döntőben nem ballábas játékost állított volna a jobb szélre, miközben a világ egyik legjobb jobbszélsője civilben ült a nézőtéren...
Sebes kísérlete sokba került, és mint kiderült, jóvátehetetlenek bizonyult.
Bukovi edzésmunkája is messze megelőzte a korát.
Nála a tréningek nem labdázásból állottak, az edzésen csak olyan feladatokat adott játékosainak, amelyek az általános, illetve a speciális felkészültséget voltak hivatottak fejleszteni.
Játékosai szerették tisztelték, elismerték, Hidegkúti, Sándor, Lantos és a többiek elragadtatással beszéltek róla.
Nagyszerű pedagógus volt, aki odafigyelt futballistáinak emberi kvalitásaira is.
Remek kapcsolatot ápolt az MTK közismerten kritikus szurkolóival is.
A drukkerek abban az időben is szerették osztani az igazságot.
A Mester egy ízben alaposan megtréfálta őket, hozzájárult, hogy egy hétközi edzőmérkőzésen a közvélemény csapata léphessen pályára, közben megkérte focistáit, hogy néhány gólt szedjenek össze alacsonyabb osztályú ellenfelüktől.
Így is történt, s a találkozó végén Bukovi felment a lelátóra és egyenként gratulált a kék-fehér híveknek szakértelmükhöz...
Életének utolsó másfél évtizedében, bár jó egészségnek örvendett, már nem foglalkozott futballal.
Néhány díszpintynek járó stallumot ugyan felkínáltak neki, ám igazából nem számítottak a szakértelmére, ezt ő észrevette és lassan háttérbe húzódott.
Meccsekre azért kijárt, főképpen a Hungária körútra, ahol a hálás MTK drukkerek elhalmozták szeretetükkel.
Bukovi Márton 1985-ben hunyt el.
Búcsúzzunk tőle egy ma is aktuális gondolatával, hitvallásával:
„Erős önzési hajlam, önérvényesítő képesség jellemzi a fiatalokat. A labdarúgás jellegénél fogva alkalmas ezen negatív tulajdonságok legyőzésére, a jó közösségi szellemű, önfeláldozó ember kialakítására. A klubszeretet érzésén keresztül egyenes út vezet a hazaszeretet érzéséhez.
Akaraterőre, fegyelemre, önuralomra, az ellenfél tiszteletére, megfigyelőképességre, összpontosításra kell nevelni az esztendő folyamán a fiatalokat, tervszerűen, tudatosan, elhivatottan."