Sorozatunkban olyan magyar labdarúgóedzők emléke előtt tisztelgünk, akik sokat tettek azért, hogy a magyar futball elismert legyen a nagyvilágban. Összeállításunkba olyan szakemberek kerültek, akik reformokat hajtottak végre a sportágban, munkásságuk eredménye rengeteg örömet okozott sok százezer futballszurkolónak, abban a korban, amikor még társadalmi presztízse volt a labdarúgásnak.
Ezen sportemberek mindannyian színes, érdekes karakterrel rendelkező személyiségek voltak, akik nem csak trénerként, hanem emberként is például állíthatók az utókor számára.
A negyedik részben Baróti Lajosra emlékezünk.
Baróti (Kratochfill) Lajos 1914-ben született a Kovászna- megyei Baróton.
Labdarúgóként a Szeged és a Győr mezét viselte, a válogatottban két alkalommal léphetett pályára, abban az időszakban, amely mára méltatlanul feledésbe merült, hiszen ha a szurkolóknak feltesszük a kérdést, kik játszottak az Aranycsapatban, arra hatvan év távlatából is sokan tudnák a helyes választ, ha viszont azt kérnénk, hogy az 1938-as Vb-n ezüstérmet szerzett válogatottból soroljanak fel játékosokat, már nagy lenne a tanácstalanság.
Baróti Lajos ebben az időben tudott a válogatottságig eljutni.
Játékospályafutásának befejeztével azonnal edző lett, a Győri ETO-tól azonban egy nagy futballöntudattal rendelkező, bosszúszomjas párttalentum miatt távozni kényszerült.
Budapestre kerülvén a Postás edzője lett, ahol egy esztendőn át tartó munkája nem kisebb egyesületnek az érdeklődését keltette fel, mint a munkásosztály élcsapatáét, a Budapesti Vasasét.
A polgári értékrendet valló Barótit szakmai felkészültsége, emberi kvalitási miatt a Vasasnál mindenki, még a legvonalasabb funkcionáriusok is elfogadták, főként, hogy Angyalföldön kétszer nyert Közép-európai Kupát, kétszer MNK-t, egyszer pedig magyar bajnokságot.
A Vasason kívül még az Újpesti Dósát vezette Magyarországon, velük három bajnoki aranyérmet nyert.
Világhírnévre szövetségi kapitányként tett szert, hiszen négy alkalommal irányította válogatottunkat a VB-ken, s ez előkelő szakmai társaságot jelent Baróti számára, hisz négy világbajnokságon járt még hozzá hasonlóan a német Sepp Herberger, Helmuth Schőn, az angol Winterbottom, a francia Henri Michel.
Náluk többször csak az „internacionalista” edzők, Bora Milutinovics ötször és Carlos Alberto Parreíra hatszor vezették éppen aktuális csapatukat világversenyre.
Kapitányságának az eredményei mai szemmel a Földre szállt csodát jelenítenék meg, akkoriban azonban enyhe fanyalgással fogadták azokat.
1958-ban, Svédországban a csoportkörben a későbbi ezüstérmes svédek ellen veszítettünk, Mexikót fölényesen legyőztük, Wales válogatottjával remiztünk.
A továbbjutás kivívásáért újra meg kellett mérkőznünk a walesiekkel, kapusunk és védőnk kapitális ügyetlenkedése miatt azonban a találkozó hajrájában
veszítettünk, így nem kerültünk a legjobb nyolc közé.
Az 1960-as Európa-bajnokságon elért bronzérem sem vert fel örömhullámokat, aztán 1962-ben Chilében az Albert, Tichy fémjelezte válogatottunk a csoportküzdelmek során, simán verte Bulgáriát és Angliát, majd az argentinokkal játszott döntetlen a csoportelsőséget jelentette Magyarországnak.
A negyeddöntőben Csehszlovákia (a rend kedvéért ismét a későbbi második helyezett) nem tűnt legyőzhetetlen akadálynak, ám a szovjet Latisev játékvezető tévedései, valamint a cseh hálóőr bravúros teljesítménye 1:0-s vereséget és kiesést eredményezett.
Az 1966-is angliai VB-n a brazilok elleni mérkőzésünk a labdarúgásról készített oktatófilmek tananyagát képezik.
Bene cselsorozat utáni találata, Farkas kapásgólja, Mészöly felkötött karral való hősies helytállása, melyek a brazilok 3:1 arányú legyőzését eredményezték, még 50 év múltán is megdobogtatják a szíveket, ám a csoportból való továbbjutás után a negyeddöntő ezúttal sem sikerült.
Ezúttal a Szovjetunió jelentette a végállomást csapatunk számára.
A találkozó után a végtelenül elkeseredett Baróti azonnal lemondott.
Bár labdarúgásunk végső romlását sokan a hatvanas évektől eredeztetik, ám ezen időkben válogatottunk két Vb-n is a Világ legjobb nyolc csapata közé került, Albert Flórián Aranylabdát nyert, Az Újpest, az MTK és az FTC kontinentális kupadöntőt játszott, az FTC egy alkalommal VVK-t is nyert.
Baróti Lajos válogatási elvei a képességekre és nem a pillanatnyi formákra alapoztak, az általa legjobbaknak tartott, kiválasztott játékosokhoz végsőkig ragaszkodott. A Ludas Matyi vicclap ezt úgy ábrázolta, hogy a játékosok szállnak fel a villamosra, Baróti pedig egy bérletet ad át mindegyiküknek.
A korán megőszült mester szakértelmét, eredményes munkáját, erőfeszítéseit elismerték a szurkolók, eredményei főként azután magasztosultak fel, hogy lemondása után a következő két világbajnokságra még a kvalifikációt sem sikerült elérniük utódainak.
Ekkor Biszku Béla embere, Kutas István került az MLSZ élére, aki pártfeladatként kezelte az 1978-as VB-re való kijutást, s újra a már nyugdíjas korú mesteredzőt kérte fel a kapitányi tisztségre.
Csapatunk a szovjet és a görög válogatott megelőzésével csoportgyőztes lett, ám ez még nem jelentett egyenes ági kijutást Argentínába, hiszen meg kellett mérkőznünk Bolívia válogatottjával is.
A Dél-amerikaiakkal szemben kettős győzelemmel sikerült továbbjutnia a Mészáros, Gujdár, Török. Kocsis, Kereki, Nyilasi Fazekas, Törőcsik nevével fémjelzett nemzeti tizenegyünknek.
Argentínában azonban csupán megnehezíteni sikerült ellenfeleink dolgát, pontot nem szereztünk.
A Vb után Baróti Lajost a Benfica csapata hívta edzőnek, a sportvezetés pedig rábólintott a portugálok ajánlatára.
Két esztendőn keresztül vezette a patinás együttest.
Egyik rangadón szívtájéki panaszokat érzett, aztán a találkozó után felment az elnökhöz és felmentését kérte.
Másnap hazautazott és végleg felhagyott az edzősködéssel.
Ezután még negyed századot élt családja körében, 2005-ben, 91 éves korában bekövetkezett haláláig, kiegyensúlyozottan, boldogan, elégedetten, az emberek tiszteletétől övezve.
Megemlékezésünket zárjuk egy kevéssé ismert történettel.
Baróti Lajos testvére, a szegedi egyetem rektoraként jelentős szerepet játszott az 1956-os forradalomban, amiért a szabadságharc eltiprása után letartóztatták és börtönbe vetették.
1958-ban a Vasas évadzáró bankettjén megjelent a piros-kékek legfőbb szurkolója, Kádár János is. Amikor a hangulat tetőfokára hágott, a pártfőtitkár
dicsérte Barótit és jutalmat helyezett kilátásba a számára, az edző azonban testvére szabadon bocsájtását kérte ajándékként.
„Felülvizsgáljuk a testvérének az ügyét Baróti elvtárs”- ígérte meg Kádár, Baróti Géza pedig hamarosan szabadult fogságából.
A kiváló edzőtől pedig búcsúzzunk úgy, ahogy a Népstadion több tízezres közönsége szokott győztes mérkőzések alkalmával:
„Lajos bácsi, köszönjük!”