Főoldal Kapcsolat Töredék
Töredék Közéleti Kulturális Magazin és Szelektív Hírportál
HÍREKÚTRAVALÓKALENDÁRIUMTERMÉSZETPUBLICISZTIKARIPORTZALALABDALÉLEKSIMOGATÓEGÉSZSÉGOTTHONGALÉRIA

ÉS MOST?

FELÁLLHAT A PADLÓRÓL A ZTE FC?

2014-01-11 15:41 | utoljára módosítva: 2014-01-11 15:46 | Szerző: -najó-ÉS MOST?

Visszafogottan érkeznek az információk a bajban lévő ZTE FC labdarúgócsapatáról, hogy egészen pontosan fogalmazzunk, információk egyáltalán nem érkeznek, a klubtól különösen nem, más forrásokból leginkább híresztelés szintjén.

Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi idők negatív előjelű híresztelései, rosszindulatnak, pletykának minősített hírmorzsái sajnos túlnyomó többségükben bebizonyosodtak
A klubnak a szurkolók felé tanúsított hozzáállását most ne minősítsük, szalonképes kifejezésekkel ezt nehéz is lenne megtenni.
Az bizonyosnak látszik, hogy a jelenlegi vezetés alatt ez már nem is fog változni, Nagy Ferencnek egyrészt legkisebb baja is nagyobb ennél, másrészt számára már teljesen mindegy a szurkolók véleménye.
Úgy gondoljuk, Nagy Ferencre kár is szót pazarolni, akit ugyanis az eddigi események nem győztek meg az elnök megítélését illetően, azt mi sem fogjuk meggyőzni, s ez nem is célunk.
Nagy Ferenc számunkra nem ér egyetlen billentyűleütést sem, hogy vele mi lesz, elszámoltatják, vagy futni hagyják, azon aggódjon ő.
Annál érdekesebb viszont, hogy mi lesz a sorsa az általa hátrahagyott bűzlő, fertőző szemétdombnak, mely egykor a magyar bajnok, kupadöntős, Manchestert legyőző ZTE volt…
Vegyük tehát sorra a jövőkép lehetséges változatait, éppen azért a latolgatás szintjén, mert tényekkel, információkkal továbbra sem tisztel meg bennünket senki.
Ami biztosnak látszik az annyi, hogy megtörténik az állapotfelmérés, e téren pedig félő, hogy a valós állapot, a lassan felszínre kerülő újabb és újabb zavaros ügyek miatt sokkal rosszabb annál, mint amilyennek jelenleg látszik.
S mi látszik jelenleg?
Háromszáz millió körüli hiány, az önkormányzat számára a további teherviselés a bank felé, s még mindaz, amit jelenleg homály fed.
(S miért ne lenne még ilyen, hiszen eddig is mindig volt, a folyamatos mellébeszélés, simlizés miért lett volna, ha nem ezek elfedéséért???)

Ha mindezt együtt négyszáz millióra tippeljük, akkor egyrészt nagyot is tévedhetünk, másrészt a nagyságrend megfelelő is lehet, tippeljünk tehát ennyire.
Ez azonban csak a hiány, a mínusz, ennek kifizetése után jön a további működés költsége, mely ugyancsak könnyen lehet százmilliós nagyságrend.
Az első lépés tehát a helyzetfelmérés, mely tételezzük fel, hogy a fenti eredménnyel zárul.
Megoldást keresni, valós, reális kérdéseket feltenni csak az eredmény birtokában lehet, de szögezzük le, átlátható, tiszta mérleg csak Nagy Ferenc távozása után vonható le, az ő érdeke ugyanis – éppúgy mint eddig – a ködösítés, a felelősség kérdésének elmaszatolása.
Ezzel együtt tételezzük fel, hogy azonnal kellene 4-500 millió forint az adósságok kifizetésére és egy évnyi nyugodt működésre.
S akkor a kérdések:
Ki akar, s ki tud ennyi pénzt a ZTE-re fordítani?
Lehet-e a megmentő s a jövőbeli tulajdonos az önkormányzat?
Van-e egyáltalán joga az önkormányzatnak választói felhatalmazás nélkül ennyi pénzt egy fociklubra fordítani?
Véleményünk szerint két fő iránya lehet a klub jövőjének, az önkormányzat egyik esetben sem megkerülhető.
Amennyiben a városnak van terve, jövőképe, lehetséges tulajdonosjelöltje a klubbal kapcsolatban, akkor valószínűleg megoldást keres a rövid távú rendezésre, a túlélésre.
Ezt a variációt látszik alátámasztani a karácsony előtt átutalt húszmilliós gyorssegély.
Feltétele pedig az, hogy a bukott elnök közreműködjön a reális állapotfelmérésben, s tulajdonrészét - térítésmentesen – adja át az önkormányzatnak.
Ennek hiányában a rendezés ezen módja lehetetlenné válik, meghiúsul.
Ugyancsak esélytelen ez a fajta megoldás, ha a városnak nincs terve, tulajdonosjelöltje a ZTE számára.
A másik irány nem lehet más, mint a klub sorsára hagyása, a csődeljárás, felszámolás, megszűnés.
E megoldás mellett szól az a tény, hogy a sokat emlegetett, anyagilag tehermentes Andráshidából pár tízmillió forintból lehet adósság nélküli, fenntartható másodosztályú csapatot csinálni, annál is inkább, mert a hidaiak jelenleg is második helyen állnak az NB III-ban.
Mondhatjuk ugyan, hogy az Andráshida nem a ZTE, de vajon a mai Diósgyőr szurkolói közül kit érdekel, hogy a DVTK az egykori Balaton FC Siófok jogán kerülte el annak idején a megszűnést?
Összegezve esélylatolgatásunkat, azt gondoljuk, hogy a jelenlegi ZTE abban az esetben maradhat életben, ha Nagy Ferenc hajlandó tiszta lapokkal játszani és lemondani tulajdonrészéről, valamint az önkormányzatnak van terve, tulajdonosjelöltje erre a helyzetre.
A helyzet kulcsa tehát Nagy Ferencnél van, az ő közreműködése nélkül a további lépések eleve esélytelenek.
Ebben az esetben marad a második variáció, amely –valljuk be – racionálisabb, olcsóbb megoldás, s miután közpénzről van szó, kevésbé támadható is.
Harmadik variáció is létezik, ez azonban olyan sötét jövőkép, amit latolgatás szintjén sem jó említeni…

Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Legyél Te az első!

Szólj hozzá!

Név:*
E-mail:*
Szeretnék értesítést kapni új komment esetén

Hozzászólás:*


Biztonsági kód:*



* Minden mező kitöltése kötelező. Az e-mail címet csak értesítésre használjuk új komment esetén, ha igényled; az sehol nem jelenik meg az oldalon belül.

Legolvasottabb

Labda

SZÁNALMAS...

2014-04-05 21:42ZTE FC - TATABÁNYA 2:2
Otthon

MEGVÁLTÓ SZÜLETETT NÉKÜNK!

2014-12-24 23:33KISS DOMONKOS OSB ATYA KARÁCSONYI GONDOLATAI
Természet

FAMATUZSÁLEMEK

2016-06-25 18:50A KIRÁLYVÖLGYI ÖREG GESZTENYE
Publicisztika

RÉSZVÉT, S MÉG VALAMI

2015-03-25 11:40DEMAGÓG GONDOLATOK LÉGIKATASZTRÓFA UTÁN...
Publicisztika

DIZÁJN...

2014-01-20 10:46A POLITIKA DISZKRÉT BÁJA

Friss

Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-07-24 18:58KAPITÁNYOK, ELNÖKÖK, CSAPATOK
Útravaló

ÚTRAVALÓ

2016-07-24 18:53A GONDOLAT TEREMTŐ EREJÉRŐL...
Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-07-14 18:29A RENDSZERVÁLTÁST KÖVETŐ ÉVEK
Útravaló

ÚTRAVALÓ

2016-07-14 18:18ARRÓL, HOGY SZABADOK VAGYUNK
Labda

KIS MAGYAR FUTBALLTÖRTÉNELEM

2016-06-29 13:26MEXIKÓ - 1986