Nehéz lenne szavakba önteni, hogy miből áll az a különös vonzalom, mely az embert a fához, s különösen a nagy idős fákhoz fűzi.
Van, aki átöleli a fát, hogy a föld mélyéből közvetített rezgésének részese lehessen, vannak, akik esztétikumként tekintenek az árnyas lombokra, ismét mások érző élőlénynek kijáró tisztelettel és szeretettel viszonyulnak hozzájuk.
Tény viszont, hogy a pragmatikus többség, a mindent uralma alá hajtó haszonelvű társadalom csupán gazdaságilag hasznos növényként tekint a fákra, mellyel gazdálkodik, melyet termel, sőt, vágásérett korban kitermel...
Feltehetnénk ugyan a morbid kérdést, hogy az ember - mely ahol megjelenik, ott minden más élőlény pusztulni kezd - mikor vágásérett, s meddig hasznos életben hagyni, de nem szándékunk megbántani senkit "szélsőséges" megközelítésünkkel.
Szándékunk viszont, hogy csodálatot, tiszteletet, szeretetet ébresszünk a természet csodái iránt, s nem titok, az idős fákat csodának tekintjük.
Sorozatunkban Magyarország legidősebb fáit mutatjuk be, remélve, hogy értük érzett aggódásunkkal, feléjük áradó szeretetünkkel olvasóink körében is "fertőzni" tudunk.
Ma a hajagi barkócafáról olvashatnak.
HAJAGI BARKÓCAFA
Kora: kb. 300 év
Magassága: 23 méter
Törzskerülete: 320 cm
Helye: Szentgál község 0411/27. hrsz.
2000-ben védetté nyilvánították, a fát és környékét a Hajagai Véderő Erdőbirtokossági Társulat gondozza.
A barkócaberkenye vagy barkócafa (Sorbus torminalis) Közép- és Dél-Európában, Kis-Ázsiában, és Észak-Afrikában őshonos.
Nálunk a hegy- és dombvidékek, mészkedvelő tölgyesek elegyfája.
Hosszú életű, lassan növő, melegigényes fafaj.
Míves, egyedi bútorok legértékesebb fája, faszobrok, dísztárgyak is készülnek belőle. Termését gyomorjavítóként ajánlották, a belőle főzött berkenyepálinka különösen értékes.
Forrás:Bús Mária erdőmérnök