Talán kevesen tudják, november 25-e a magyar labdarúgás napja.
Bár első gondolatunk az Orbán-kormány döntését sejti az elnevezés kapcsán, de november huszonötödikét nem a jelenlegi kormány nyilvánította emléknappá, hanem 1993-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség, ezzel is emléket állítva az Aranycsapat legendás, 6:3 arányú győzelmének, melyet a magyarok az akkor már kilencven éve veretlen angolok ellen értek el a londoni Wembley stadionban.
Ma azt ünnepeljük tehát, ami a magyar fociban azóta is legsikeresebb.
A múltat...
Ma 58 esztendeje, 1953. november 25-én játszották Londonban az évszázad mérkőzését, amelyen a magyar labdarúgó válogatott , ismertebb nevén az Aranycsapat 6:3 arányban győzte le az otthonában 90 éve veretlen angol válogatottat, a sportág feltalálóit és meghonosítóit.
A találkozót egyébként az angolok javaslatára már az 1952-es Helsinkiben megrendezett Olimpián lekötötte egymással Sir Stanley Raus, az Angol Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, illetve Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, miként az " évszázad mérkőzése " elnevezést is az angolok ragasztották rá a találkozóra.
Az aranycsapat szó konkrét eredetére senki nem tud névadót találni. Egyszerűen a népnyelv ruházta Puskásékra ezt az örök időkre fennmaradó titulust, mivel Öcsiék megnyerték az 1952-es olimpiát. Fölényesen győztek az Olaszország ellen vívott Európa Kupa döntőjében, a világhírű angol válogatottat pedig fél év leforgása alatt kétszer is "porig alázták", összesítésben kilenc gólos különbséggel, s ezek után az 1954-es VB legfőbb esélyesének számítottak.
No, de térjünk vissza a Londonban lejátszott mérkőzésre. A magyar futball rajongói lelkesen üdvözölték a találkozót. Nem így Rákosi Mátyás kommunista pártfőtitkár.
Mint azt Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című életrajzi regényéből tudjuk, népünk bölcs vezére dühösen nekiszegezte a kérdést: "Aztán Sebes elvtárs, mivel tudja garantálni a győzelmet Anglia ellenében? Gondolt Ön arra, hogy egy esetleges vereség az imperialista ország válogatottja ellen milliókban kelthet kételyeket a szocializmus magasabbrendűségétl illetően? "
A Grosics (Gellér) - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor összetételű csapatunk azonban a szocializmus eszméivel felvértezve 4:1 arányú félidei vezetés után 6:3 arányban győzte le az " angol oroszlánt! Hidegkúti háromszor, Puskás kétszer, Bozsik pedig egyszer volt eredményes. Sikerült tehát lesújtani a "népelnyomó, kizsákmányoló burzsoá" csapatra, és ez már Rákosinak is meghozta a futballöntudatát.
A visszavágó mérkőzést már lelkesen üdvözölte, mintha csak tudta volna, hogy a londoni három gólos különbséget 1954 május 23-án éppen megduplázza Sebes Gusztáv együttese, és 7:1 arányban győzi le a világ egyik legjobb csapatát. Azért a "csak" az egyik legjobb meghatározás, mert a világfutball képzeletbeli dobogójának legfelső fokán már egy ideje minden kétséget kizárólag Magyarország válogatottja állt. Billy Wright, az angolok csapatkapitánya - aki mindkét mérkőzés szenvedő részese volt - így nyilatkozott :
"Nem hittem volna, hogy így is lehet futballozni, ahogy ezt a magyarok ellenünk kétszer is tették."
Ez a csodálatos együttes azonban két hónap múlva elkövetett egy megbocsáthatatlan bűnt .
"Csak" ezüstérmes lett berni a Vb-n, ahol a döntőben kétgólos vezetés után 3:2 arányban kikapott Németországtól.
Ez az eredmény aztán csapatunk szinte valamennyi tagjának az életét, továbbá az egész labdarúgásunk helyzetét alapjaiban változtatja meg...