Ma száztizenhat éve, 1908. január 8-án született az erdélyi írófejedelem, Wass Albert.
Az első könyv, amit Wass Alberttől olvastam - már nem tudom, melyik volt az - dacból került a kezembe.
Úgy véltem, amit a liberális agymosógépezet ennyire gyaláz, az csak jó lehet.
Néhány fejezet után aztán a döbbenet hatalmasodott el rajtam.
Megdöbbentem, mert éreztem, hogy amit eddig az olvasásról, az irodalomról, a katarzisról hittem, az mind tévedés, mind hamis volt.
Aztán habzsolás jött, koncepció nélkül, vadul.
A sokadik kötet után némi pánik, van-e még olvasatlan mű, meddig maradhatok itt, a szomorkás mesevilágban?
Ámokfutás volt, olvastam autóban piros lámpánál, néha kicsit a zöldnél is.
Végül véget ért az álom, s én belebetegedtem.
Nem, nem abba, hogy elfogytak az olvasatlan művek, hanem a felpillantásba, abba, ami a világból Wass Albert műveinek elolvasása maradt.
Én sem az voltam ugyanis, mint Wass Albert előtt, s a világ sem az volt többé.
A világ hazuggá lett, ócska, pitiáner, gonosz, én pedig fuldokló lettem.
Évek múltán aztán újraolvastam az egész életművet, ezúttal lassabban, rendezettebben, tapasztaltabban.
Másképp olvastam, más lettem magam is, más a világ is.
Végül ismét felnézve, felocsúdva Wass Albertből, rájöttem.
Rájöttem, mitől más Wass Albert, miért támadják, miért félnek tőle.
Wass Albert ugyanis veszélyes.
Veszélyes a világra, mert leleplezi, veszélyes rám, ránk, akik olvassuk, mert elszigetelődünk a szennyes mától, mert felnézve könyveiből fulladozni kezdünk, veszélyes államra, egyházra, politikára, veszélyes az irodalomra, veszélyes az igaztalanságra, a hazugságra, s ha Ő tévedne, akkor az igazságra is veszélyes...
Wass Albert előtt szégyelli magát a világ, s ettől dühös, elhallgatja, halálra ítéli, antiszemitázza, acsarkodik rá.
Mindettől aztán a megszégyenült világ nevetségessé válik, s ez végképp elviselhetetlen.
Wass Albert veszély, szégyen, halálos kéj.
Ma száztizenhat éve született.