A vélemény - mint tudjuk - szubjektív, támadható, vitatható, ám ha kikívánkozik, utat kell nyitni neki.
Csányi Tamás jegyzetei a sport kapcsán születtek, de nem csupán a sportról szólnak.
KISS LÁSZLÓ...
Kiss László volt úszó szövetségi kapitány több mint fél évszázada történt szörnyű bűnügyérÅ‘l értesülhettünk a Privát Kopó Magazin jóvoltából.
A történet lényege, hogy az egykori ferencvárosi úszó harmadmagával, csoportos nemi erÅ‘szakot követett el, amiért meglehetÅ‘sen enyhe büntetést kapott, mindössze húsz hónapot kellett csupán rács mögött töltenie, pedig a bűne égbekiáltó volt.
ElÅ‘bb meghiúsította a gyenge fizikumú fiatal leányka kétségbeesett, erÅ‘tlen védekezését, majd társai után, harmadikként maga is megerÅ‘szakolta a már elernyedt, magatehetetlen, alélt nÅ‘t.
Mikor az ügy 55 esztendÅ‘ után nyilvánosságra került, Kiss elÅ‘ször vehemensen tiltakozott, koncepciós pert, perújrafelvételt, bíróságot emlegetett, neki állt feljebb...
(Így tesz manapság minden gazember, akit rajtakapnak valamilyen törvénybe ütközÅ‘ cselekedeten...)
Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy az úszóedzÅ‘ esetében szó sincs törvénytelenségrÅ‘l, igaztalanságról.
Kiss László a büntetését letöltötte, tehát jogi értelemben tiszta ember.
Vissza kellett illeszkednie a társadalomba, a társadalomnak pedig vissza kellett fogadnia Å‘t, erkölcsi értelemben azonban cselekedete oly módon jóvátehetetlen, hogy neve pedagógusként, edzÅ‘ként, nevelÅ‘ként szóba sem kerülhet egyik sportágban sem.
Ezen elvek mentén zúdított pergÅ‘tüzet Kissre szinte a teljes magyar média.
A kapitány pedig lemondott, kitüntetéseit visszavonták, a róla elnevezett uszoda tábláját lecserélték, s ennek így is kellett történnie!
Ám a legnagyobb forradalmi hevület ideje alatt se feledkezzünk meg néhány dologról, jelesül arról, hogy vajon kik és milyen szándéktól vezérelve jártak közben azért, hogy a súlyos cselekedettel arányban nem lévÅ‘, enyhe büntetést kapjon, hogy ideje korán szabaduljon?
Vajon mit kellett tennie szabadulásának érdekében?
És megtette-e?
Az edzÅ‘i pályára valakik odaengedték Å‘t, holott tudtak rovott múltjáról.
A jogpozitivista szemlélet szerint hinnünk kell egy ember jellemének pozitív irányba történÅ‘ változásában, Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes edzÅ‘je pedig élt a lehetÅ‘séggel.
Megváltozott, sok dicsÅ‘séget szerzett hazánknak.
Az általa elkövetett szörnyű cselekményt természetesen száz aranyérem sem teheti semmissé, ám úgy gondolom, a fenti tény is hozzátartozik a teljes igazsághoz.
A legnagyobb vesztesek pedig mi vagyunk az idealista sportrajongók, akik ebben az acsarkodó, gyűlölködÅ‘ világban példaképként tekintettünk rá, akik úgy éreztük, Å‘ a mi emberünk, a kedves, mindig mosolygó, csupa jóság Laci bácsi, mindenki Laci bácsija, Egérke edzÅ‘je, az aranykovács...
Keservesen csalódnunk kellett, ismételten.
„Pályám során több illúziót veszítettem, mint hajszálat, pedig valamikor dús hajam volt, most pedig gyér.” – mondta egyszer Mikszáth Kálmán.
Mi pedig osztozunk gondolatának igazában...
CSÁNYI BÁCSI...
Orbán Viktor miniszterelnök megosztó személyiség, sokan tisztelik, szeretik, s nem kicsiny az Å‘t elutasítók tábora sem, egy dologban azonban a támogatók és az ellenzÅ‘k is egyetértenek.
Vitathatatlan, hogy a miniszterelnök rajongásig szereti a labdarúgást és mindent megtesz a magyar futball felvirágoztatásáért.
A stadionépítések számára politikailag keveset hoznak, ám sokat visznek, ha bárhol valami szükség mutatkozik, a stadionprogram ellenzÅ‘i azonnal odavágják:
- Stadionra bezzeg van pénz!
Az igazi államférfi azonban a jövÅ‘ért cselekszik, ha nem így gondolkodna, akkor népszerűsége fokozásáért 11-eseket rúgna mondjuk a májusi majálison...
Ám labdarúgás felvirágoztatásáért tett erÅ‘feszítések kezdenek egyre kínosabbá válni, hiszen az intézkedések sikerét mindig a fogadtatás minÅ‘síti.
A szurkolók, akikért állítólag a labdarúgás van, irtózva, iszonyodva utasítják el a magyar futballt, mára már ott tartunk, hogy a kupcihérek és a selyemfiúk társadalmi megítélése is jobb a még meccsre járó szurkolókénál.
Amíg az egyik oldalon a miniszterelnök erÅ‘n felül támogatja a sportágat, addig a másik oldalon a labdarúgó szövetség minden intézkedésével növeli az emberek
haragját a labdarúgás iránt.
A teljesség igénye nélkül:
Lecsökkentették az elsÅ‘ osztály csapatainak létszámát 12-re, ezzel megadták a kegyelemdöfést a valamikori vidéki fellegváraknak, a Nyíregyháza csapatának diszkvalifikálására még az 1950-es évekbÅ‘l sem tudunk példát hozni, a fordulónkénti 6-7 mérkÅ‘zés közvetítését a minimumra csökkentették, mondván, a közvetítések elvonják a szurkolókat a lelátókról.
Csányi Sándorék úgy gondolták, hogy ha az Ormánságban nem lesz látható a Honvéd csapata, akkor az emberek különvonattal fognak Kispestre utazni, meccset nézni...
Az amúgy is vészes szurkolói közönytÅ‘l szenvedÅ‘, pesti hajdanvolt élcsapatok Dunaújvárosban voltak kénytelenek megmérkÅ‘zni egymással, s a maréknyi, fogcsikorgatva kitartó szurkoló távoltartása végett az üresen kongó stadionban 378 fÅ‘ben limitálták azon emberek számát, akiknek megadatik, hogy láthassák a lagymatag produkciót...
A szebb napokat látott Vác csapata úgy kapott licencet a másodosztályra, ha idegen városban rendezi majd mérkÅ‘zéseit, amelyet otthonában is csupán néhány tucatnyian látogattak.
Az ok:
Vácott nincsen fedett lelátó...
Így tehát azon kevesek, akik a jövÅ‘ben is kíváncsiak lesznek a váci legénységre, Dunaújvárosba kell hogy utazzanak.
Ami pedig a stadionokba való beléptetés körül zajlik, az valóságos merénylet a meccsre járókkal szemben.
Megalázó és teljesen felesleges tetÅ‘tÅ‘l talpig letapogatni idÅ‘s embereket, jól szituált urakat, lányokat, asszonyokat, gyerekeket, akiknek létszáma mára már mérkÅ‘zésenként - a Ferencváros kivételével -nem éri el az ezer fÅ‘t sem, lassan kézfogással, nevén szólítva lehetne üdvözölni a meccsen lézengÅ‘ket...
Hazug és képmutató az állítás, miszerint a rendbontók kiszűrése okán van mindez, hiszen manapság az ég madárkáin és az erdÅ‘ vadjain kívül minden és mindenki be
van kamerázva, egy esetleges rendbontás esetén játszi könnyedséggel lehetne megtalálni az elkövetÅ‘ket.
A legfelháborítóbb pedig az, hogy mindezt a szurkolók érdekeire való hivatkozással teszik.
Sokunkban felmerül a kérdés: ostobaságból, avagy szándékosan művelik velünk mindezt?
Ennyire nem ismerik a magyar szurkolók lélektanát?
A drukkerek sok mindent képesek elviselni, ám ha elfogy a türelmük, akkor nem négy mérkÅ‘zést hagynak ki, mint a renitens, eltiltott játékosok, hanem örök idÅ‘kre otthagyják a lelátót.
Az MLSZ urai nem tudják, hogy valakit akarata ellenére boldoggá tenni csupán nemi erÅ‘szakkal lehet?
A Csányi Sándor vezette társulatról a hajdani vicc jut eszembe:
Hittanórán minden gyermek beszámolt a plébános úrnak, hogy milyen jócselekedetet hajtott végre az elmúlt héten, csupán Móricka hallgatott.
A TisztelendÅ‘ úr nógatni kezdte:
- Móricka, biztosan te is tettél valami jót!
Móricka egy ideig gondolkozott, majd felkiáltott:
- Megvan Plébános úr! Öten átvezettük a vak embert az utca egyik oldaláról a másikra.
- Jól van Móricka, de mondd, miért kellett ehhez öt ember? – érdeklÅ‘dött a pap.
- Mert az Istennek sem akart átmenni - hangzott a válasz...
Gyanítjuk persze, hogy írásunknak semmi foganatja sem lesz, ám úgy érezzük, kötelességünk szólni szeretett sportágunk érdekében, hiszen fociszurkolónak lenni nem is oly régen még egyfajta életforma, életérzés volt...