A hazai és a nemzetközi mezőnyben is pályára léptek a héten csapataink, az OTP Bank Ligában a második fordulót rendezték a megszokottnál is alacsonyabb nézőszámok mellett, a nemzetközi porondon a Ferencváros és a Diósgyőr után a Debrecen is alulmaradt ellenfelével szemben.
Míg az előbbi két csapat sima, már-már megalázó vereségeket szenvedett, a hajdúságiak álmai az utolsó utáni pillanatban foszlottak szét.
OTP BANK LIGA, II. FORDULÓ:
Afrikai hőségben, országos szervezettségű szurkolói tüntetések közepette rendezték meg a hétvégén az OTP Bank Liga magyar labdarúgó bajnokság második fordulóját.
A klubok legifjabb és egyben leglelkesebb szurkolói unták meg az MLSZ öncélú, káros és felesleges, nézők elleni intézkedéscsomagját és demonstrációt szerveztek.
Ennek értelmében a velük egyetértő szurkolói csoportok elégedetlenségüknek jeleként fehér trikóban érkeztek a találkozókra. Ebben az öltözékben vonultak a lelátókra és kiabáltak kígyót-békát a labdarúgó szövetségre és funkcionáriusaira.
A z ifjú rajongóknak igazuk van!
Ma egy labdarúgó mérkőzésre, a találkozó kezdete előtt fél órával érkező mazochistát a régi idők zsúfoltsága fogadja a pénztáraknál. Olyan az elé táruló látvány, mint amikor egy találkozót tekintettek meg annyian, mint most egy egész fordulót összesen. Ám közelebb merészkedve tapasztalhatja az érdeklődő, hogy a stadionban szinte nincs senki, a bejutásra váró több száz embert pedig csigalassúsággal szekírozzák, vegzálják az arra kiképzett biztonsági emberek.
A jelenlévők pedig vérmérsékletüktől függően méltatlankodnak, szitkozódnak, átkozódnak, vagy ami a legrosszabb, csendes belenyugvással legközelebb már otthon maradnak, tudomásul veszik, hogy a futballpálya többé már nem a kisemberek színháza, mint volt az több évtizeden keresztül.
Minden további szónál beszédesebb, ha vetünk egy pillantást a forduló nézőszámaira.
A mérkőzésekről, néhány mondatban:
Felcsút – Pécs 2:2 (1:1)
Felcsút, 400 néző
Góllövők: Lencse 11-esből, Causic (öngól) illetve Márkvárt, Kővári
Elfogadható színvonalú találkozó végeredménye tulajdonképpen mindkét csapatot csalódással töltheti el. A hazaiak most sem tudtak nyerni impozáns stadionjukban, míg a vendégek az utolsó pillanatban ritkán látható öngóllal veszítették el a már biztosnak tűnő három bajnoki pontot.
MTK - Debrecen 1:0 (0:0)
Kispest, 500 néző
Góllövő: Horváth
Még magyar szinten is ritkaságszámba menő alacsony színvonal és eseménytelenség jellemezte a találkozót. A debreceniek veresége mégis igazságos és példaértékű,
hiszen a második fordulóban már másodszor pihenteti Kondás Elemér kezdőcsapatát. Vajon miben fáradhattak el a profi labdarúgók már a szezon legelején?
Videoton – Dunaújváros 3:0 (1:0)
Székesfehérvár, 2200 néző
Góllövők:Oliveira, Sándor, Nikolics
A nagy terveket szövögető, ugyanakkor jelentős átalakuláson keresztülment fehérváriak számára ez a mérkőzés is egy igazi "felhozó” meccs volt.
Nyíregyháza – Paks 0:3 (0:2)
Nyíregyháza, 2000 néző
Góllövő: Eppel, Heffler, Könyves
Az atomvárosiak célként a biztos bennmaradást tűzték maguk elé. Ezt úgy tudják legkönnyebben elérni, ha végig az élmezőnyben tartózkodnak...
Kecskemét – Haladás 0:1 (0:1)
Kecskemét, 1000 néző
Góllövő: Nagy O.
A szombathelyiek minden tekintetben megszolgálták az idegenbeli sikert, ami önbizalmat adhat csapatuk sikeres építéséhez.
Pápa – FTC 1:0 (1:0)
Pápa, 3500 néző
Góllövő: Popin
Óriási meglepetés, hogy a ferencvárosiak pont nélkül távoztak Pápáról. Geráék végig fölényben játszottak, ám lassú, körülményes teljesítményükkel alig tudtak helyzetbe kerülni. A hazaiak egyetlen épkézláb támadást vezettek a mérkőzés során, ebből azonban betaláltak Dibusz hálójába és olyan győzelmet arattak, amelyben előzetesen talán maguk sem bíztak.
Győri ETO – Budapesti Honvéd 3:1 (1:1)
Győr, 2500 néző
Góllövők: Priskin, Rudolf, Pátkai illetve Youla
A bajnoki cím egyik aspiránsa esélyeshez méltóan tartotta otthonában a három bajnoki pontot.
UTE – DVTK 1:1 (0:0)
Budapest, 3500 néző
Góllövők: Suljic illetve Grumic
70 percen keresztül a vendégek játszottak jobban, több helyzetet dolgoztak ki. Az utolsó 20 percben aztán a diósgyőriek 9 főre fogyatkoztak, ám a hazaiak nem tudtak élni a lehetőséggel.
BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉS:
A rendes játékidő hosszabbításának negyedik percében kapott góllal esett ki a DVSC labdarúgó csapata a Bajnokok Ligája selejtezőinek harmadik fordulójából.
Kondás Elemér tanítványai a Debrecenben szerzett előnyt a találkozó 94. percéig megtartották, hiszen a 2:1 arányú fehérorosz vezetés még a mieink továbbjutását jelentette volna. A hazaiak azonban nem sokkal a végső sípszó előtt a hálóba találtak, ezzel a már-már kezünkben lévő
továbbjutás szertefoszlott.
BATE Boriszov – Debreceni VSC 3:1 (1:1)
Góllövők: Volodko, Rogyionov, Krivel illetve Sidibe 11-esből
Nagyszerűen kezdett a Loki. A 19. percben Sidibe büntetőjével már két gólosra növelte az előnyét és a játék képe alapján is biztos továbbjutónak látszott. Az eufórikus hangulatban még arról is megfeledkeztünk, hogy a játékvezető a büntető megítélése után bizony adós maradt a belorusz kapus kiállításával...
Nem úgy Bouadlának a 37. percben, aki egy felesleges sárga lap begyűjtése után néhány perccel, nincs jobb szó rá, kiállíttatta magát.
A hazaiak még a szünet előtt egyenlítettek, a második félidő közepén pedig a BATE újabb gólt lőtt, s már csak egy gól választotta el a továbbjutástól.
Ez a gól azonban nem akart megszületni, a mieink ugyanis egész csapatukkal a tizenhatoson belülre tömörülve hősiesen védekeztek,
egészen az indokolatlanul hosszú (6 perces) hosszabbítás utolsó előtti percéig.
Ekkor Kirivel kihasználta Novakovic kapus hibáját és közelről befejelte a Debrecen fájdalmas kiesését jelentő gólt.
A két találkozó alapján a mieink rászolgáltak volna a továbbjutásra, ami minimálisan euroligás részvételt és garantált egymilliárd forintot eredményezett volna a hajdúságiaknak.
A stadionépítések miatt sokak által kritizált magyar futballnak is nagyon jól jött volna egy igazi siker, ám a mérkőzés végeztével ismét, immáron sokadszor, a mieinknek kellett fenékig inniuk a keserűség poharát.
A DVSC az Európa liga selejtezőiben folytathatja a küzdelmeket.