A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
Arcodat keresem…
(Talán még) életünk egyik meghatározó jelensége, hogy a szeretett személy elvesztése után döbbenünk rá, mennyire mindent meghatározó volt jelenléte.
Tipikus példája a „Nagyi”, akinek mindig volt mindenkire ideje, mindenkihez volt jó szava és mindig elő tudott varázsolni valami finomat.
A közvetlen tanítványok sem voltak másképp Jézussal.
Miután eltávozott tőlük, a Szentlélek erejében ébredezve kezdték hirdetni a nemzeteknek személyes emlékeiket.
Átadták mindazt, amit megtanultak Jézustól, mindazt, amit átéltek Jézussal. A Teremtő rezdüléseire fogékony ember számára egyszerre felemelő, ugyanakkor megfoghatatlan pillanat, amikor olvas, vagy hall az első tanítványok meghívásáról.
Egyrészt, mélyen elgondolkodhat arról, hogy ki lehet az a személy, akinek egyetlen szavára, gondolkodás nélkül Péter és András, (majd a többiek) totálisan felszámolja addigi életét és Vele indul.
Másrészt, megfogalmazódik a vágy, hogy szeretné átélni valamiképpen, ezt a személyes találkozást az Úrral.
Abban a pillanatban, amikor az ember ezt fel tudja fogni, át tudja érezni, meglendül a Nagy Hinta.
Mindnyájan szembesülünk azzal a ténnyel, hogy életünk hosszabb-rövidebb szakaszaiban elmondhatatlanul vágyunk Krisztus közelségére, máskor meg el akarunk bújni előle, mint Ádám.
Olykor iszonyatosan szenvedünk a - miért hallgatsz Istenem? - állapotban. De ugyanúgy szenvedünk, amikor belénk nyilall, hogy elhagytuk Őt.
Aztán szinte testet ölt a szorongás és megfogalmazódhat az Egyetemes Életelv is:
„- Engem már, biztos nem szeret, viszont okos vagyok és erős, keresek helyette mást, valahol máshol.”
Aztán összedől minden.
Mint az unokák, amikor rossz fát tesznek a tűzre és szétszaladnak, elbújnak félelmükben. Pedig tudhatnák, mit fog mondani a Nagyi:
- Gyertek gyorsan gyerekek! Már mindenütt kerestelek benneteket!
Azzal a vázával meg ne törődjetek, sose szerettem! Egyetek gyorsan, még meleg a palacsinta...