A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos pénteki gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
A Fény ünnepe
Sose felejtem el. Amikor katona voltam, és aki volt ebben a helyzetben emlékszik is pontosan mennyire önteltek voltak a közeli leszerelésüket váró öreg katonák. Rázták a centit, ami a hátralévő néhány napot jelezte és ordítottak, parancsolgattak reggeltől estig. Kis kivétellel.
Igaz, még csak érettségizett, teológia előtt álló kispap jelölt voltam, mégis az öreg katonák az utolsó napokban többen is megkerestek és lelki segítséget kértek.
Nagy esemény volt a leszerelés, de rettenetesen féltek attól, hogy vissza kell térniük a valóságos életbe, ahol újra szembesülniük kellett, elsősorban saját életük nyomorúságával, nehézségeivel.
Hitvány munkahely, éhes gyerekek, nyomasztó házasélet, kilátástalanság.
Jöttek, hogy kiöntsék lelküket.
Nem gyakorolták ők vallásukat, mégis szükségük volt, az ilyen „quasi-gyónásokra”. Attól a pillanattól féltek, amit a legjobban vártak.
Azóta sok idő eltelt, sok mindent láttam, de úgy érzem, ez a félelem átjárja életünket. Az a megdöbbentő, hogy az emberek nem az ismeretlentől, hanem a valóságtól, a valóságostól tartanak a legjobban.
Milyen sokszor éreztem a rettegést, amikor próbáltam a magam módján valakit a világosság és a realitás felé irányítani!
Nem lehet! Jó minden úgy, ahogy van...
A tévelygő életek, tévképzetekből nagy nehezen összetákolt kísértetvárait nem szabad lerombolni, mert akkor oda a „létbiztonság”. Egyszerűbb ilyenkor elővenni, az egyik legnagyobb, ember által kitalált és oly sokszor kivetített őrültséget:
Értékválságos világban élünk! Ez van...
Velünk nincs baj, csak szegény értékek vannak folyton válságban.
Sőt, az egyes emberen kívül, már minden válságban van - mondják.
Ez, az értelmetlen élet kezdete és az értelmes élet vége. Az ember létezésének súlypontját, önmagán kívülre helyezi.
Idén csodálatos módon Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe vasárnapra esik. Éljünk a lehetőséggel, könyörögjünk az Erő pünkösdi ajándékáért. Igen, az erőért, hogy szembe tudjunk végre nézni magunkkal!
Ugyanis a mi feladatunk legyőzni félelmeinket, tévedéseinket, nem a Teremtőé.
Az életünket nem élheti rajtunk kívül senki más, még Ő sem. Viszont életünk csodája az, hogy mi élhetjük az Ő életét.
Átadta, odaadta.
Az ünnep középpontjában az Igazság Ragyogása, Jézus Krisztus áll, aki belépett a világba. A hívő közösséget az agg Simeon és Anna prófétaasszony alakja jelképezi. Egy gyönyörű és csodálatos találkozás, aminek most bennünk kell megtörténnie. Nem félve, hanem Isten szeretetére „emelkedve”.
Az Egyház az Imaórák Liturgiájában befejezésképpen mindennap imádkozza Simeon-békével telt, megnyugtató- szavait:
„Bocsásd el most, Uram szolgádat szavaid szerint békességben, hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt.”
Ez kellene, hogy legyen az alapállás, a kiindulópont.