A hetedik nap, a vasárnap, a keresztény ember számára nem csupán a hétvégét, a munkaszünetet, a szórakozást jelenti.
A hetedik nap ünnep, amikor az ember megpihen, aki képes rá, az csendben is marad kissé, s e csendben befelé és felfelé figyel.
Görbe László, milejszegi plébános atya szokásos pénteki gondolatébresztő elmélkedése a csend hangjait igyekszik hallhatóbbá tenni...
A halál után
Még dolgoznak bennünk az üres sír „körüli” kérdések. Még borzolja idegeinket a húsvét hétfő újabb sátáni mozzanata, a főpapok és a vének, a napjainkban is jól ismert megvesztegetés taktikáját alkalmazzák ismét.
Ezzel a liturgia megadja az események keretét. A lefizetett Júdás árulásától, a sírt őrző katonák hazudozásáig. Húsvét hétfőn a könyörgésekben Istenhez fordulunk, hogy a feltámadás hitét, örömét hordozni tudjuk.
Ez a keretes szerkezet viszont figyelmeztet.
Aki vállalja a tanúságtételt, mindig számíthat a gonosz erők mesterkedésére.
Húsvét második vasárnapjának evangéliuma beszámol Jézus megjelenéséről, tanítványai körében.
Általában teljesen leköt bennünket a mellékszereplőből, csaknem főszereplővé váló Tamás apostol személye. Pedig felfoghatatlanul nagy horderejű és emberi értelemmel majdhogynem megmagyarázhatatlan események történnek az elbeszélésben.
Az első és legfontosabb szempont Isten népének újjáteremtése, amikor Jézus a Szentlelket adja tanítványainak, küldetést ad nekik és nekünk.
„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ez a világ történetének egyik legcsodálatosabb pillanata.
Ahogy Jézus Krisztus az Isten Szentsége a történelemben, úgy válunk mi Jézus szentségévé a Lélek által.
Ez olyan nagy jelentőségű teremtő esemény, hogy talán nem is vagyunk képesek felfogni. Ehhez képest Tamás okoskodása tényleg egy kicsit gyermetegnek tűnik, mert óriási öntudattal hajtogatja saját butácska rögeszméit.
A jelenet figyelemre méltó.
Egyrészt azért, mert kénytelenek vagyunk magunkba nézni, felidézhetünk megannyi beszélgetést, megnyilvánulást, amikor az öntudat a tudatlanság mámoros ködével karöltve, „örök érvényű igazságokat nyilatkoztatott ki”.
Ez jobb esetben szórakoztató, rosszabb esetben nagyon elkeserítő tud lenni.
Másrészt -és erre érdemes nagyon odafigyelni - a Feltámadott újra megjelenik a tanítványoknak és Tamás megérintheti sebeit.
Ez az első közvetlen tapasztalat.
A halálon aratott győzelem, Isten dicsősége, az Írások beteljesülése, a feltámadás valósága és tényszerűsége, félelem és csodálkozás. Most mindez együtt.
Tudjuk, hogy az írásba foglalt evangéliumok, hosszú évek szóbeli igehirdetésének anyagát tartalmazzák, ezért mindenkor jelen van a hithirdetés teológiai szándéka is. A Feltámadt Krisztus teste, maga az Egyház, az alapszentség.
Túl azon, hogy a megdicsőült Úr a sebei bemutatásával „igazolja” önmagát, van ebben az eseményben valami mélyen elgondolkodtató.
Miért?
Miért nem valami más módon?
Miért a sebek a legfontosabbak?
II. János Pál pápa lehet, hogy tudja a választ?
Valószínű...