A történelem során sokszor előfordult és előfordul, hogy az erősebb, életképesebb népcsoport elűzi földjéről a gyengébb, kisebb létszámú népcsoportot, s elveszi annak javait.
Ha igazán belegondolunk, nem is szól másról a történelem, mint érdekütközésekről és az erősebbek erőszakos térhódításairól a gyengék ellenében.
Így leltünk mi is hazára Árpád apánk alatt, s úgy tűnik, így kell most is feladnunk évezredes otthonunkat a legújabbkori kontinensfoglaló sáskajárás idején.
Ezzel együtt új elemeket is tartalmaz a muszlim honfoglalás, pontosabban annak fogadtatása.
Merőben szokatlan ugyanis, hogy a majdan elűzendő, kiirtandó, leigázandó csoport saját utolsó erőforrásai felhasználásával eteti, utaztatja, regisztrálja, óvja a minden bizonnyal saját vesztét jelentő betolakodókat, de ez egy minden tekintetben furcsa kor, sőt, furcsa kór, ha az önmagát túlélt, velejéig rothadó, erkölcsi válságban fetrengő öngyilkos Európára gondolunk, mely látszólag túlélt két halálos, fertőző vírust, a fasizmust és a kommunizmust, hogy most belehaljon az előző kettőnél is pusztítóbb és károsabb izmusba, a liberalizmusba…
S mit tehet most a még élő, s élni akaró őslakos, mit tehetünk mi?
Menekülhetünk, ösztönből, reflexből, gyávaságból, reális helyzetfelismeréstől vezérelve menekülhetünk.
S hogy hová meneküljünk?
Olyan országba, olyan kontinensre, melynek megfelelő éghajlata, elegendő vize van és lesz,
olyan országba, olyan kontinensre, ahová minden személyi okmány nélkül beléphetünk, s bármely más módon sem kell igazolnunk magunkat, származási helyünket, állampolgárságunkat…
Oda, ahol ha kedvünk tartja, csoportosan vonulgathatunk az autópályákon, s azokat le is zárják a kedvünkért, biztonságunkért,
oda, ahol büntetlenül állíthatunk meg vonatokat, cibálhatjuk a vészféket,
oda, ahol ingyen, jegy nélkül szállít minket egyik határról a másikra adófizetői pénzén az az állam, mely állítólag lezárta határait,
oda, ahol kővel dobálhatjuk a befogadó ország rendőreit,
oda, ahol a világmédia filmezi, fotózza, nem esik-e bántódásunk ámokfutásunk közben,
oda, ahol nyugodtan szemétbe dobhatjuk az ingyen kapott élelmet, vizet, netán az ételt osztó rendőrhöz vághatjuk mindezt,
oda, ahol szomszédos országok esnek egymás torkának szelíd megjelenésünk miatt,
oda, ahol büntetlenül áraszthatjuk el szeméttel a köztereket, parkokat, ahol minden gátlás nélkül végezhetjük el kis- és nagydolgunkat a városok főterén,
oda, ahol nem kutakodnak egészségi állapotunk, fertőző betegségeink után,
oda, ahol nem gond, ha terrorcselekményeket követtünk el korábban, s ezután is kedvünk támadhat minderre,
oda, ezek után hajlandóak minket menekülteknek nevezni,
s oda, ahonnan megjelenésünk után hajlandók az őslakosok menekültként távozni…
Olyan helyre, mint amilyen a mi hazánk volt…
- nau-