Ha jobban belegondolunk, a britek sem geopolitikai, sem szemléletbeli megközelítésben nem tartoztak szervesen Európához.
A héten lezajlott és a kilépéspártiak győzelmét eredményező népszavazás mégis rendkívül érdekes következtetésekre és latolgatásokra sarkall, úgy is fogalmazhatnánk, hogy sokkal inkább a felgyorsult történelem, mintsem a napi politika szemtanúi vagyunk.
Régi, klasszikus kérdés, hogy az ember van a gazdaságért vagy a gazdaság az emberért?
Évtizednyi uniós lét után egyértelműen megtapasztalhattuk, hogy az uniformizált Európa az első variáció érvényesülését jelenti, a központosított hatalomgyakorlás nem csupán az egyén, hanem mind nagyobb közösségek, végül a nemzetállamok mozgásterét is a minimálisra igyekezett, igyekszik csökkenteni.
Az EU egyértelműen a nagytőke érdekeiről, a polgárok és nemzetek érdekeinek a nagytőke érdekei alá sorolásáról szólt és szól.
Ebben a megközelítésben a népszavazás és annak eredménye lázadás, forradalom, mely minden bizonnyal láncreakciót indít majd el az egész közösségben.
Az igazán izgalmas tehát az, hogy mi következik eztán.
Azt már volt alkalmunk megtanulni, hogy nem kecsegtet túl sok jóval, ha a „piac aggódni kezd”, Isten segítse meg azt a nemzetet és bármely közösséget, amelyért a sorosgyörgyök aggódni kezdenek…
A lehetséges jövő?
Ha a sorosok bosszú és példastatuálás nélkül hagyják az angolokat elmenekülni, akkor nagy valószínűséggel szándékaik és hosszabb távú stratégiájuk szerint alakultak az események, a történelem tanúsága szerint ez a legvalószínűbb variáció.
Nehéz ugyanis elképzelni, hogy egy olyan világban, ahol kontinensek indulnak útnak, pusztító háborúk törnek ki, szimbolikus ikertornyok dőlnek maguk alá, népek esnek egymás torkának pusztán a sorosok érdekei és zseniális aknamunkája folytán, spontán végbemehet egy történelmi léptékkel is jelentős változás, mely ráadásul nem az ő érdekeiket szolgálja…
Ha mégis így történt, akkor a bosszú időszaka következik, s a jelenlegi állás csupán epizód, részeredmény…
Ha továbbra is a történelmet szemléljük – mert mi másból meríthetnénk iránymutatást -, akkor azt látjuk, hogy egy-egy korszakhatárt egy-egy birodalom széthullása jelentett, s a birodalmak nem szoktak békésen széthullani.
Minden széthullás egyben tabula rasa, vérfürdő, népességszabályozás, érdekegyeztetés, betervezett káló, s minden nagy felfordulást zűrzavar, bizonytalanság, válság (leginkább morális válság, a gazdasági csak következmény…) előzött meg.
Ha rácsodálkozunk a mai Európára, magunk előtt látjuk a Történelmet, így, nagy kezdőbetűvel.
A vén kontinens egyébként tradicionális hadszíntér, a sorosok itt szokták elrendezni ügyeiket aktuális partnereikkel, átlagosan évszázadonként, de ahogy az üzletmenet megköveteli.
Nem szoktak semmit a véletlenre bízni.
A leleményes „BREXIT” kifejezést – részben – akár magyaríthatnánk is, elhagyva belőle az R betűt.
A magára maradó „B” akár a békét is jelenthetné.
Sajnos…