Államiságának ünnepén, ha úgy tetszik, születésnapján gyalázzák meg ki tudja hányadszor a magyar nemzetet, ezúttal – s ez sem újdonság – saját választott vezetői.
A Liberális Internacionálé egykori alelnöke, a napjainkban illiberális államot álmodó Orbán Viktor kormánya ugyanis a legmagasabb állami kitüntetéssel, a Szent István Renddel tünteti ki a deklaráltan magyargyűlölő írót, Kertész Imrét.
Szent István és Kertész Imre…
Talán nem is lehetne érzékletesebben szemléltetni azt a csődpályát, melyet a magyar államiság, a magyar szellem, erkölcs és önbecslés az államalapítás óta bejárt.
Hogy Orbán és csapata mit akar elérni a nemzetünket, hazánkat rendszeresen gyalázó Kertész felmagasztalásával, az ma még titok, az orbáni hintapolitika taktikai eszköztárának nem publikus része.
Hogy két illiberális beszéd közti ellentételezés, vagy a gazdi kezének lihegő nyaldosása – nem az a fontos, amit mondok, hanem amit teszek -, arra szintén csak tippelni tudnánk.
Azonban hogy a dolog mögött több a taktikai elem, mint az agg irodalmár iránti őszinte hódolat, arra nagy biztonsággal lehet következtetni, miként arra is, hogy ezt egyaránt így érzi a szembeköpött magyar és a felmagasztalt idegenszívű oldal.
Orbánt gyanakvás övezi mindkét tábor irányából, a kitüntetés kapcsán forrnak az indulatok itt is, ott is, vitathatatlan, hogy a döntés erősen megosztó hatású, így az ünnep magasztosságát eleve nem szolgálja.
A lakájsajtó persze sietett eloszlatni az aggodalmat, óriási kő esett le a szívünkről, mikor megtudtuk, hogy Kertész hajlandó átvenni a díjat, belegondolni is szörnyű, mi lett volna, ha másként cselekszik…
Ám Kertész és övéi át szokták venni a díjakat, nagy önfegyelmet tanúsítva és viszolygásukat legyűrve – amúgy két ujjuk közé csippentve – azért elfogadják az adónkkal és javainkkal telt borítékot, hiába, az úriember az úriember…
Átvett már állami kitüntetést - Kossuth-díjat - és a borítékot egy másik Kertész is, Ákos, aki azóta Kanadáig menekült a Magyarországon tomboló antiszemitizmus miatt, s aki szerint „a magyar genetikailag alattvaló, … legsúlyosabb történelmi bûnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeretfurdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire…”
De vissza a Nobel-díjas Kertészhez, Imréhez, hiszen tőle is érdemes idézni néhány gondolatot.
Ő ezt írja:
„Idegen országokban otthon érzem magam, míg otthon idegenként cselekszem. Külföldiekkel szabadon beszélgetek, de saját honfitársaimmal szemben kínosan érzem magam.”
S még néhány gondolat:
„...Nyilvánvaló: egy kis nemzet, amely réges-rég kicsöppent a nagy folyamatból, az úgynevezett világtörténelemből, ráadásul sehogy sem sikerül megtalálnia hozzá illő, valódi szerepét a térben és időben, (s ilyen szerepe talán nincs is): az a nemzet mint nemzet őrült személyként viselkedhet csupán.”
Végül pedig, mintegy összegzésként, így vélekedik rólunk:
„Ahogy nézem, ahogy megélem ennek az országnak az ijesztő leépülését, öngyilkos paranoiába fordulását. Ahogy naponta elidegenítenek tőle a gyűlölködés országos bajnokai, s a saját emlékeim. Ahogy növekszik az iránta táplált közönyöm. Ahogy lassan megpróbálok elszakadni tőle. A nyelv – igen, az egyetlen, ami köt. Milyen különös. Ez az idegen nyelv, az anyanyelvem. Anyanyelvem, amelyen megértem gyilkosaimat.”
Hát ennyi.
A Szent István Rend, a legmagasabb állami kitüntetés birtokosa tehát holnaptól Kertész Imre.
Az ünnepi szentmisén szentbeszédet egyébként Jan Orosch szlovák érsek, a hírhedten magyargyűlölő Matica Slovenská nevű szervezet vezetőségi tagja mond…