„… a félelmeink túlsó oldalán vannak az erősségeink.”
(Robin Sharma)
A magyar nyelv zseniálisan mutatja, hogy a FÉLelem csak ott tudja felütni a fejét, ahol hiányzik az EGYség.
Mindnyájan hallottunk már gyermekekről, akik csak lámpafénynél mertek aludni, mert féltek. Általában nem tudták meghatározni mitől, de úgy érezték, a fényen nem vehet erőt a gonosz – bármi is legyen az.
Szerintem felnőttként is gyakran hasonló helyzetet teremtünk magunk körül.
Ezernyi meghatározatlan belső frusztráció gyötör bennünket időről időre:
Mi van ha nem csinálom jól, amit éppen csinálok (a gyereknevelést, a munkámat, stb.),
mi lesz, ha a másik nem úgy reagál, ahogy várom (a főnök nem ismer el, álmaim nője/férfije mégsem szeret úgy ahogy én akarom, stb.),
mihez kezdek, ha elveszítem az állásomat?
A bátorság fénye felnőttként is távol tartja a sötétséget, s ez a világosság a felismerés fénysugarából indul.
Ha rájövök, hogy saját boldogságom rajtam múlik, nem függ mástól, így én sem függök mástól, akkor nincs mit elvárnom, nincs mitől tartanom.
Mindegy hogyan reagál a külvilág az én működésemre, ettől még egész maradok és lehetek boldog.
Ha önnön lehetőségeimre, erősségeimre koncentrálok, szeretetből teszem a dolgom, a fény körülölel, árad belőlem, EGÉSZ leszek és a félelem már nem fog rajtam.
Világosban pedig mindig tisztán kirajzolódik az út következő szakasza, amit követni érdemes…