Ádvent utolsó napjait éljük, a várakozás napjait.
A várakozás különös lelkiállapota az embernek, ilyenkor még inkább relativizálódni látszik az idő, s a várva várt esemény fényében hajlamosak vagyunk siettetni, ezáltal jelentőségüktől megfosztani ezeket a napokat, órákat, perceket, s könnyen úrrá lehet rajtunk a türelmetlenség is.
Mindez azért is nagy hibának tűnik, mert az Ünnepet leginkább a felkészülés, a várakozás perceinek tartalma teheti számunkra reményt, örömöt adó támponttá, irányadó fényforrássá.
Kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy az Ünnep milyensége a felkészülés milyenségének függvénye, bár hisszük és reméljük, hogy az Ünnep ajndékait mindannyian érdemeinken felül kapjuk.
Az utolsó napok felkészülését, a várakozást segít tartalmassá és elmélyültté tenni Kiss Domonkos bencés atya ádventi gondolataival, melyeket négy napon át, Ádvent negyedik vasárnapján, hétfőn, kedden és szerdán, Szenteste napján közlünk.
Jer 23, 5-8
Jeremiás megjövendöli a Dávid házából származó igaz sarjat, és azt, hogy az ÚR összegyűjti Izrael házának szétszórt ivadékait – és saját földjükön fognak lakni.
Mt 1, 18-24
Máté evangéliuma – amint Lukácsé is - nem csak Jézus emberi származásáról beszél, hanem születésének körülményeit mélyebb megvilágításba helyezi.
Az Ótestamentum beszámol több rendkívüli születésről, amikor a gyermek Isten ígérete alapján és könyörgő imádságra születtet, olyankor, amikor már emberileg nem lehetett számítani rá.
Így született Izsák, így Sámuel, és így született Keresztelő János is.
Ezek a rendkívüli születések egyértelműen jelzik, hogy egy gyermek születése nem csupán szülei akaratának köszönhető. Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen ajándék, Isten ajándéka.
Jézus születése messze felülmúlja az ószövetségi rendkívüli születéseket.
Rá egész Izrael, de az egész emberiség is várt.
Fogantatásában teljesen Istentől függ, a Lélek erejéből testesül meg, így az ígéretnek az emberi elgondolást meghaladó beteljesülése, és Isten emberhez hajló szeretetének testet öltése.
AMEN.