Vízkereszt napján hagyományosan a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház. E nappal egyben véget ér a karácsonyi ünnepkör és megkezdődik a húshagyókeddig tartó farsang időszaka.
Az epifánia néven is ismert vízkereszt ünneplése eddig a január 2. és január 8. közé eső vasárnapon történt az egyházban, az idei évtől azonban dátumhoz kötve, január 6. vízkereszt napja.
Az ünnep tartalma egyébként koronként eltért, a IV. századtól kezdődően a keresztények körében mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.
Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.
A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.
Forrás: katolikus.hu